Mesék
Papp Zsófia:
Győző és a füstölgő város
Élt egyszer egy szegény ember a feleségével és a kisfiával, Győzővel. Nagyon szegények voltak. Mikor a fiú felcseperedett, így szólt az ember:
- Kedves fiam, elég nagy vagy már, menj próbálj szerencsét a nagyvilágban! Legyél tisztelettudó és engedelmes. Segíts mindenkinek, akivel az utad során találkozol.
A legény nem sokat teketóriázott vállára vette pogácsával teli tarisznyáját, fejére csapta a kalapját és elindult szerencsét próbálni.
Ment, ment, mendegélt míg egy sûrû erdőbe nem ért. Ott aztán elhatározta, hogy lepihen egy kicsit, úgysem siet sehová. De ahogy becsukta a szemét, hangos köhögésre lett figyelmes. Elindult hát a hang irányába.
Nemsokára egy kis házikóhoz ért. A házban egy törpe lakott, ő köhögött olyan nagyon.
- Jó napot adjon isten! - köszönt Győző illendően.
- Neked is fiam, mit keresel itt, ahol a madár sem jár? - kérdezte a törpe, miközben gyanakvóan végig mérte az ismeretlen vándort.
- Megyek szerencsét próbálni!
- No, akkor jó helyen jársz! Én gazdaggá teszlek téged, ha segítesz a bajomon.
- Segítek én barátom, csak mondd el mi bánt. - mondta Győző határozottan.
- Tudd meg hát, hogy az én nevem Szaglászi. Azért neveztek el így, mert én nagyon messziről, több mérföldről is megérzem a szagokat. És most valami nagyon büdöset érzek. Ez a rossz szag kaparja a torkomat, attól köhögök annyira!
Segíts rajtam, hidd el nem bánod meg!
Győző megígérte, hogy megpróbálja megoldani a törpe gondját. Elindult hát arra, amerről Szaglászi a büdöset érezte.
Ahogy ment, mendegélt egyszer csak egy kis házhoz ért. A házikó éppen olyan volt, mint amilyen az erdőben állt és ebben is egy kis törpe lakott. A törpe kezében egy hatalmas zsebkendő volt, azzal törölgette a szemét.
- Jó napot adjon isten! - nyitott be a házba Győző.
- Neked is fiam. Mi járatban vagy erre, ahol a madár sem jár? - kérdezte szipogva a kis emberke.
- Megyek szerencsét próbálni.
- No akkor jó, hogy erre jöttél. Az én nevem Nézelődi. Azért hívnak így, mert nagyon messzire, több mérföldre ellátok. Most hatalmas tüzet és füstöt látok, ami égeti a szememet, ha segítesz rajtam, gazdagon megjutalmazlak.
Győző megígérte a törpének, hogy megpróbálja eloltani a tüzet és elindult abba az irányba, amerre Nézelődi mutatott.
Újra ment, mendegélt s egy kerek tó partján talált egy kis házikót, melyben szintén egy törpe lakott.
- Jó napot adjon isten! - köszönt Győző, de a törpe meg sem moccant, csak ült a kis székén és kifelé bámult az ablakon.
- Jó napot adjon isten!!! - kiáltott egy nagyot a legény, mire a törpe ijedtében lehuppant a földre. Majd füldugókat húzott ki a füleiből.
- Mit keresel itt, ahol a madár sem jár? - kérdezte mérgesen a megriadt törpe.
- Megyek szerencsét próbálni. - válaszolt Győző halkan.
- Akkor jó helyen jársz. Engem Hallgatódzinak hívnak, mert nagyon messziről, több mérföldről is hallom a hangokat. Egypár napja nem hallok mást, csak emberek köhögését. Ettől az állandó krákogástól ideges leszek, ezért kell a füldugó. Segíts nekem, ígérem jó tettedért, jót várhatsz.
Elindult hát Győző, hogy megkeresse azt a helyet, ahonnan a köhögés hallatszott. Ment három nap, három éjjel, mikor egy erdei tisztásra ért, hirtelen furcsa szagra lett figyelmes. "Ez aztán az orrfacsaró bûz." - gondolta magában a legény - "Öreganyám záptojásának sem volt ilyen irdatlanul rossz szaga."
Egyszer csak egy különös "rúdra" lett figyelmes. A fûben feküdt az ismeretlen "valami", amelynek a vége parázslott és sûrû füstöt eregetett magából.
- Hijnye, milyen furmányos micsoda ez! - ámult el Győző. Ekkor vette észre, hogy több fehér rúd is lapul a fûben, de azok nem füstöltek.
"Anyám mindig azt mondta, mikor elémrakta az ételt, hogy azért, mert valaminek rossz a szaga még az íze jó lehet. Hátha erre is igaz ez a bölcsesség." - gondolta magában Győző és nagyot harapott az egyik "valamibe". Káromkodott is rögtön olyan cifrát, hogy ha valaki hallotta volna, bizonyára elámult volna a csodálkozástól.
Ez keserû! - kiáltotta és mérgesen odébbállt.
Tovább ballagott hát Győző és hamarosan egy furcsa erdőbe ért. A fák levelei sárgák voltak, a bokrok, cserjék kiszáradtak. Felettébb elcsodálkozott ettől a látványtól, hiszen szép idő volt és eddigi útja során csupa zöldellő erdőt látott.
Megvakarta a fejebúbját, s így szólt:
- Bizonyára az ördög vert itt tanyát vagy boszorkányok ármánykodnak a közelben.
- Ugyan dehogy! - mondta egy ismeretlen hang.
Győző ijedten fordult hátra, ekkor vette észre, hogy nem messze tőle egy vadász méregeti a kiszáradt fákat.
- Adjon isten bátyámuram. Ugyan bizony miért ilyen ez az erdő, én azt gondolom, hogy csakis földöntúli erők mûve lehet, hogy nyáron, mikor süt a nap és eső is esik elég, így megszáradjanak a fák levelei.
- Tévedsz fiam. - szólt búsan a vadász - nem járt itt semmiféle túlvilági lény. A növények pusztulását a cigaretta füst okozta.
- Cigaretta füst? - tátotta el a száját a legény.
- Az, bizony. - válaszolt a vadász.
- Mi az a cigaretta?
- Nézd ilyen. - Azzal egy fehér "rudat" vett elő a vadász a zsebéből, éppen olyat, amilyet Győző a tisztáson látott.
Egy darabig szóhoz sem tudott jutni a fiú a csodálkozástól, nem gondolta volna, hogy az a füstölgő valami ilyen nagy kárt tud okozni.
- Ugyan mire való ez a cigaretta? - kérdezte végül, gyanakvó pillantásokat vetve a cigire.
- Az emberek a szájukba veszik a cigarettát és meggyújtják, majd nagyokat szívnak belőle. A dohányfüst egy része a tüdőbe jut, a másik részét pedig kifújják. Nem gondolnak a körülöttük élőkre. - mondta a vadász, majd így folytatta: - Tudd meg, hogy most a király erdejében vagy. Valamikor nagyon jó levegő volt itt, az emberek csodájára jártak a hatalmas fáknak, gyönyörû virágoknak. De a füst lassan elpusztítja a növényeket, az állatok pedig már régen elköltöztek. Nemrég a parázsló cigaretta meggyújtotta a száraz avart és az erdő egy része leégett. Bárcsak valaki segíteni tudna rajtunk.
- De, hát kik cigarettáznak errefelé? - kíváncsiskodott tovább Győző.
- Először csak a király dohányzott, aztán egyre többen rászoktak a cigire. - felelte a vadász komoran.
- Megígértem apámnak, hogy akinek tudok, segítek. Vezess hát a királyhoz, majd meglátom, mit tehetek értetek.
A vadász örömmel elfogadta a legény ajánlatát. Hamarosan beértek a király városába. A városban gomolygott a füst, a házakból köhögés, prüszkölés hallatszott ki.
Hallod-e te vadász, a királyod nem lehet túl bölcs, ha még azt sem veszi észre, hogy a népét zavarja ennek a hogyishívják... cigarettának a füstje. - nézett körül csodálkozva Győző.
A vadász szomorúan legyintett, és elindultak a palota felé. A palota kapuja előtt hatalmas tömeg állt. Győző és a vadász, kérdően néztek egymásra, majd odaléptek egy nagydarab emberhez.
- Miért várakoznak itt jóember? - kérdezte Győző.
- Betegek vagyunk, szédülünk, van, akinek a torka fáj, van, akinek a gyomra. Már a királyné is megbetegedett. Eljöttünk hát ide, hátha a királyi orvos tud gyógyírt a bajunkra. - felelte az ember.
- Szerintem a cigaretta miatt betegedtetek meg. - jelentette ki határozottan a vadász.
- Ugyan - legyintett a nagydarab ember - én nem is szívtam cigarettát, mégis rosszul vagyok. Erre mit mondasz pupák?
- A mások által kifújt füstöt beszívod, ezért szédülsz és fáj a gyomrod. - felelte a vadász ellentmondást nem tûrően.
- Tényleg? - nézett nagyot az ember - Ha ilyen okos vagy, mondd meg, mitévők legyünk, hogyan szoktassuk le a többieket a dohányzásról.
-Sajnos azt én sem tudom, de itt van ez a legény - mutatott a vadász Győzőre - ő talán segíthet rajtunk.
Az emberek bámulattal néztek a fiúra, mire ő büszkén kihúzta magát. De nem sokáig örülhetett a városlakók csodálatának, mert valaki gúnyos hangon így szólt:
- Ez a véznaság fog rajtunk segíteni. Nevetnem kell!
- Én vézna.? - kérdezte felháborodottan Győző a mögötte álló vénségesen vén öregasszonytól.
- Az hát. - felelte az anyó - Pont te akarod megoldani a város gondját, mikor alig látszol ki a földből? Én már régóta élek ezen a vidéken és tudom, hogy rajtunk nem segíthet más csak a nagy és hatalmas Bergenye tündér.
- Igazán? - húzta össze a szemöldökét Győző - És hol lakik ez a tündér?
- A Kék hegy csúcsán. - felelte az öregasszony - De még senkinek sem sikerült oda eljutni.
- Na, majd meglátjuk! - mondta határozottan Győző - Ha ő tudja a gyógyírt a bajotokra, ígérem, elhozom nektek.
Az anyó megmutatta a fiúnak, melyik út vezet a Kék hegyhez. A város lakói pedig megtöltötték a tarisznyáját frissen sült pogácsával.
Ahogy kiért a városból egy gyümölcsös kertre lett figyelmes. Körtefák, almafák, barackfák kínálták illatos, érett gyümölcseiket. Győző sem volt rest, mindenből szedett annyit, amennyi csak belefért a tarisznyába.Ment tovább, útja egy tisztavizû patakon vezetett keresztül. "Hosszú még az út." - gondolta Győző, majd fogta a kulacsát és megtöltötte friss vízzel.
Kietlen vidékeken, erdőkön, mezőkön keresztül vitt az útja, mire odaért a Kék hegyhez. A hegy lábánál kis viskó állt, azelőtt meg egy girhes ló legelészett. Győző óvatosan benyitott a házba.
- Adjon isten jó napot! - köszönt illendően a ház urának, aki egy nagy asztalnál falatozott.
- Neked is fiam. - mondta bágyadtan az idegen. - Mi járatban vagy errefelé?
- Bergenye tündérhez megyek, gondoltam talán te tudnál segíteni nekem. - felelte a legény.
- Talán tudnék is. - nézett sokatmondóan Győzőre az ember, miközben egy hatalmas szelet zsíros húsdarabot tömött a szájába. - De egyáltalán nincs kedvem rajtad segíteni.
- Ugyan miért? - érdeklődött a fiú.
- Nem érzem túl jól magam - mondta és nagyot harapott az előtte tornyosuló habos tortába - ezért nincs is hangulatom semmihez.
- Szoktál mást is csinálni, az evésen kívül?
- Mi mást csinálhatnék? - kérdezte értetlenkedve az ember.
- Gyere, sétáljunk egyet, közben elmondom. - felelt Győző és elindult az ajtó felé.
A falánk idegen először nem akart menni, de mivel nagyon fúrta az oldalát, hogy mit akarhat Győző, kikászálódott kényelmes foteljából és elindult utána. Ahogy kiért nagyot szippantott a friss levegőbe.
- Milyen fenséges illat. - mondta.
Sétáltak egy kicsit a közeli réten közben gyümölcsöt eszegettek.
- Ennek igazán jó íze van, - álmélkodott az ember, miközben barackot majszolt - és ez a sétálás is nagyon jó dolog, nem adnál még egy kis forrásvizet? Hirtelen olyan jó kedvem lett. Nos, mit is keresel itt?
- Bergenye tündérhez mennék, de nem hiszem, hogy fel tudnák mászni a hegy csúcsára. - felelte Győző.
- Vidd el nyugodtan a lovam. - mutatott a gebére az ember, s közben körbe-körbeszökellt a réten.
- Hát ezt a hatalmas segítséget igazán nem fogadhatom el. - mérte végig a vézna állatot a fiú.
De vidd csak el. - szólt vidáman az idegen és belefújt a nyakában lógó kicsi sípba. Erre a ló átbucskázott a fején és csodák csodájára a girhes állatból táltos paripa lett. Győző felült a hátára, és már szálltak is, mint a szél, meg sem álltak Bergenye tündér kastélyáig.
Győző halkan nyitott be a tündér kastélyába. Ahogy belépett majd elszédült a gyönyörûségtől. Egy nagy teremben találta magát, amely telis-teli volt zöldellő növényekkel, színes virágokkal.
- Már vártalak. - szólalt meg egy kedves hang az egyik páfrány mögül.
- Akkor már bizonyára azt is tudod, miért jöttem. - mondta Győző.
- Igen, tudom. - felelte valaki csengő hangon, s ebben a pillanatban egy szépségesen szép leány lépett ki a növények közül.
Győző ekkor lepődött meg igazán, a tündér látva a fiú csodálkozó arcát így folytatta:
- Látom, meglepődtél, talán nem ilyennek képzeltél?
- Hát nem. - nézett bambán a legény - Segítenél nekem? Van valamilyen varázslat cigaretta füst ellen?
- Nincs szükség semmiféle varázslatra.
- Nincs? - értetlenkedett Győző - Akkor mitévő legyek?
- Mondd el az embereknek, hogy csakis magukon tudnak segíteni. Le kell szokniuk a dohányzásról és meg kell próbálniuk egészségesebben élni. Ha igazán akarják, sikerülni fog nekik. A cigarettázás helyett csináljanak valami mást, kiránduljanak, kertészkedjenek, vagy egyszerûen csak legyenek együtt, beszélgessenek.
- Hát... - kaparta meg a feje búbját Győző - ha tényleg ez a megoldás.én megmondhatom nekik, de...
- Menj, hidd el ez segíteni fog! - vágott közbe a tündér és ismét eltûnt a páfrányok között.
Győző elindult hát vissza a király városába. Mikor leért a hegyről megköszönte a segítséget a még mindig vidáman ugrándozó embernek.
Gyorsan szedte a lábát, hogy minél előbb elmondhassa a tündér üzenetét a város lakóinak. Messziről megérezte a cigaretta füstöt, amely már elérte a gyümölcsöskertet is. A zamatos gyümölcsöknek nyoma sem volt, a fákon fonnyadtan szomorkodtak a körték, almák. A földön cigaretta csikkek voltak szétszórva.
A városban sem volt jobb a helyzet. Egyre több ember betegedett meg a cigaretta miatt. Győző egyenesen a király palotájába sietett.
A király éppen a trónszéken ült és bágyadtan bámult maga elé, csak akkor kapta fel a fejét, mikor Győző belépett az ajtón. A fiú majdnem megijedt, mikor meglátta a király ábrázatát. Nagyon betegnek látszott, nehezen vette a levegőt, sárgák voltak a fogai és ráadásul még köhögött is.
- Mi járatban vagy édes fiam? - kérdezte rekedten a király.
- Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, azért jöttem, hogy segítsek a város baján.
- Tudsz orvosságot a betegségünkre?
- Tudok bizony. - felelte Győző és töviről-hegyire elmondta, amit a tündértől hallott.
- Igazán a cigaretta okozza a rosszulléteket? - hitetlenkedett a király - De, hiszen a kereskedő - akitől a cigit vettem - azt mondta, hogy nyugodtan szívjam, mert ahonnan ő jön, szinte mindenki dohányzik, de az uralkodók mindenképpen. Azt is mondta, hogy jól fogom érezni magam a cigarettától, nem leszek olyan ideges. Eleinte nem is volt gond, ezért másokat is megkínáltam belőle, de aztán jöttek a rosszullétek. Szédültem, hányingerem volt, majd köhögtem és olyan rossz ez a nyomás a tüdőmben! - mondta, majd így folytatta: - Rendben van fiam, hiszek neked.
Még aznap kihirdették a városban, hogy a betegségek okozója a cigaretta és csak úgy lehet megszüntetni a rosszulléteket, ha nem gyújtanak rá többé.
A hírnek nem mindenki örült. Volt, aki elhatározta, hogy nem hagyja abba a dohányzást, ha megbüntetik is érte. A legtöbben azonban megfogadták a tanácsot, nem gyújtottak rá többet és elhatározták, hogy rendbe rakják a környezetüket. Nemsokára rá sem lehetett ismerni a királyi városra. Az utcák tiszták voltak, mindenhol virágok pompáztak, az emberek pedig vidáman végezték napi teendőiket. Ezt látva még azok az emberek is leszoktak a cigarettáról, akik annyira tiltakoztak ellene.
A kereskedőt kiebrudalták a városból és visszavették tőle azt a temérdek aranyat és ezüstöt, amit a cigiért cserébe adtak neki.
Győzőt pedig gazdagon megjutalmazták, egy szekeret megraktak arannyal, ezüsttel és kapott a friss gyümölcsökből is egy nagy ládányit.
Így indult hazafelé. A kerek tónál már várta őt Hallgatódzi:
- Jó tettedért jót várhatsz. - mondta a törpe és egy zsák gyémántot adott a fiúnak.
Vidáman fütyörészve ment tovább Győző, az erdei tisztáson Nézelődi állt:
- Amiért segítettél nekem, fogadd el ezt a csekélyke ajándékot. - s a törpe egy nagy zsák drágakövet adott a legénynek.
A szekérrel hamarosan Szaglászi házához ért. Ő is várta már:
- Nesze, megígértem, hogy gazdaggá teszlek, ha segítesz a bajomon! - azzal egy zsák igazgyöngyöt nyújtott át a fiúnak.
Örült a sok kincsnek Győző, de még jobban örült annak, mikor végre hazaért. Anyja és apja szeretettel fogadták, régóta várták már vissza a fiukat. Az ajándékokat okosan használták fel. Boldogan éltek egészségben, békességben, még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Győző és a füstölgő város
- Kedves fiam, elég nagy vagy már, menj próbálj szerencsét a nagyvilágban! Legyél tisztelettudó és engedelmes. Segíts mindenkinek, akivel az utad során találkozol.
A legény nem sokat teketóriázott vállára vette pogácsával teli tarisznyáját, fejére csapta a kalapját és elindult szerencsét próbálni.
Ment, ment, mendegélt míg egy sûrû erdőbe nem ért. Ott aztán elhatározta, hogy lepihen egy kicsit, úgysem siet sehová. De ahogy becsukta a szemét, hangos köhögésre lett figyelmes. Elindult hát a hang irányába.
Nemsokára egy kis házikóhoz ért. A házban egy törpe lakott, ő köhögött olyan nagyon.
- Jó napot adjon isten! - köszönt Győző illendően.
- Neked is fiam, mit keresel itt, ahol a madár sem jár? - kérdezte a törpe, miközben gyanakvóan végig mérte az ismeretlen vándort.
- Megyek szerencsét próbálni!
- No, akkor jó helyen jársz! Én gazdaggá teszlek téged, ha segítesz a bajomon.
- Segítek én barátom, csak mondd el mi bánt. - mondta Győző határozottan.
- Tudd meg hát, hogy az én nevem Szaglászi. Azért neveztek el így, mert én nagyon messziről, több mérföldről is megérzem a szagokat. És most valami nagyon büdöset érzek. Ez a rossz szag kaparja a torkomat, attól köhögök annyira!
Segíts rajtam, hidd el nem bánod meg!
Győző megígérte, hogy megpróbálja megoldani a törpe gondját. Elindult hát arra, amerről Szaglászi a büdöset érezte.
Ahogy ment, mendegélt egyszer csak egy kis házhoz ért. A házikó éppen olyan volt, mint amilyen az erdőben állt és ebben is egy kis törpe lakott. A törpe kezében egy hatalmas zsebkendő volt, azzal törölgette a szemét.
- Jó napot adjon isten! - nyitott be a házba Győző.
- Neked is fiam. Mi járatban vagy erre, ahol a madár sem jár? - kérdezte szipogva a kis emberke.
- Megyek szerencsét próbálni.
- No akkor jó, hogy erre jöttél. Az én nevem Nézelődi. Azért hívnak így, mert nagyon messzire, több mérföldre ellátok. Most hatalmas tüzet és füstöt látok, ami égeti a szememet, ha segítesz rajtam, gazdagon megjutalmazlak.
Győző megígérte a törpének, hogy megpróbálja eloltani a tüzet és elindult abba az irányba, amerre Nézelődi mutatott.
Újra ment, mendegélt s egy kerek tó partján talált egy kis házikót, melyben szintén egy törpe lakott.
- Jó napot adjon isten! - köszönt Győző, de a törpe meg sem moccant, csak ült a kis székén és kifelé bámult az ablakon.
- Jó napot adjon isten!!! - kiáltott egy nagyot a legény, mire a törpe ijedtében lehuppant a földre. Majd füldugókat húzott ki a füleiből.
- Mit keresel itt, ahol a madár sem jár? - kérdezte mérgesen a megriadt törpe.
- Megyek szerencsét próbálni. - válaszolt Győző halkan.
- Akkor jó helyen jársz. Engem Hallgatódzinak hívnak, mert nagyon messziről, több mérföldről is hallom a hangokat. Egypár napja nem hallok mást, csak emberek köhögését. Ettől az állandó krákogástól ideges leszek, ezért kell a füldugó. Segíts nekem, ígérem jó tettedért, jót várhatsz.
Elindult hát Győző, hogy megkeresse azt a helyet, ahonnan a köhögés hallatszott. Ment három nap, három éjjel, mikor egy erdei tisztásra ért, hirtelen furcsa szagra lett figyelmes. "Ez aztán az orrfacsaró bûz." - gondolta magában a legény - "Öreganyám záptojásának sem volt ilyen irdatlanul rossz szaga."
Egyszer csak egy különös "rúdra" lett figyelmes. A fûben feküdt az ismeretlen "valami", amelynek a vége parázslott és sûrû füstöt eregetett magából.
- Hijnye, milyen furmányos micsoda ez! - ámult el Győző. Ekkor vette észre, hogy több fehér rúd is lapul a fûben, de azok nem füstöltek.
"Anyám mindig azt mondta, mikor elémrakta az ételt, hogy azért, mert valaminek rossz a szaga még az íze jó lehet. Hátha erre is igaz ez a bölcsesség." - gondolta magában Győző és nagyot harapott az egyik "valamibe". Káromkodott is rögtön olyan cifrát, hogy ha valaki hallotta volna, bizonyára elámult volna a csodálkozástól.
Ez keserû! - kiáltotta és mérgesen odébbállt.
Tovább ballagott hát Győző és hamarosan egy furcsa erdőbe ért. A fák levelei sárgák voltak, a bokrok, cserjék kiszáradtak. Felettébb elcsodálkozott ettől a látványtól, hiszen szép idő volt és eddigi útja során csupa zöldellő erdőt látott.
Megvakarta a fejebúbját, s így szólt:
- Bizonyára az ördög vert itt tanyát vagy boszorkányok ármánykodnak a közelben.
- Ugyan dehogy! - mondta egy ismeretlen hang.
Győző ijedten fordult hátra, ekkor vette észre, hogy nem messze tőle egy vadász méregeti a kiszáradt fákat.
- Adjon isten bátyámuram. Ugyan bizony miért ilyen ez az erdő, én azt gondolom, hogy csakis földöntúli erők mûve lehet, hogy nyáron, mikor süt a nap és eső is esik elég, így megszáradjanak a fák levelei.
- Tévedsz fiam. - szólt búsan a vadász - nem járt itt semmiféle túlvilági lény. A növények pusztulását a cigaretta füst okozta.
- Cigaretta füst? - tátotta el a száját a legény.
- Az, bizony. - válaszolt a vadász.
- Mi az a cigaretta?
- Nézd ilyen. - Azzal egy fehér "rudat" vett elő a vadász a zsebéből, éppen olyat, amilyet Győző a tisztáson látott.
Egy darabig szóhoz sem tudott jutni a fiú a csodálkozástól, nem gondolta volna, hogy az a füstölgő valami ilyen nagy kárt tud okozni.
- Ugyan mire való ez a cigaretta? - kérdezte végül, gyanakvó pillantásokat vetve a cigire.
- Az emberek a szájukba veszik a cigarettát és meggyújtják, majd nagyokat szívnak belőle. A dohányfüst egy része a tüdőbe jut, a másik részét pedig kifújják. Nem gondolnak a körülöttük élőkre. - mondta a vadász, majd így folytatta: - Tudd meg, hogy most a király erdejében vagy. Valamikor nagyon jó levegő volt itt, az emberek csodájára jártak a hatalmas fáknak, gyönyörû virágoknak. De a füst lassan elpusztítja a növényeket, az állatok pedig már régen elköltöztek. Nemrég a parázsló cigaretta meggyújtotta a száraz avart és az erdő egy része leégett. Bárcsak valaki segíteni tudna rajtunk.
- De, hát kik cigarettáznak errefelé? - kíváncsiskodott tovább Győző.
- Először csak a király dohányzott, aztán egyre többen rászoktak a cigire. - felelte a vadász komoran.
- Megígértem apámnak, hogy akinek tudok, segítek. Vezess hát a királyhoz, majd meglátom, mit tehetek értetek.
A vadász örömmel elfogadta a legény ajánlatát. Hamarosan beértek a király városába. A városban gomolygott a füst, a házakból köhögés, prüszkölés hallatszott ki.
Hallod-e te vadász, a királyod nem lehet túl bölcs, ha még azt sem veszi észre, hogy a népét zavarja ennek a hogyishívják... cigarettának a füstje. - nézett körül csodálkozva Győző.
A vadász szomorúan legyintett, és elindultak a palota felé. A palota kapuja előtt hatalmas tömeg állt. Győző és a vadász, kérdően néztek egymásra, majd odaléptek egy nagydarab emberhez.
- Miért várakoznak itt jóember? - kérdezte Győző.
- Betegek vagyunk, szédülünk, van, akinek a torka fáj, van, akinek a gyomra. Már a királyné is megbetegedett. Eljöttünk hát ide, hátha a királyi orvos tud gyógyírt a bajunkra. - felelte az ember.
- Szerintem a cigaretta miatt betegedtetek meg. - jelentette ki határozottan a vadász.
- Ugyan - legyintett a nagydarab ember - én nem is szívtam cigarettát, mégis rosszul vagyok. Erre mit mondasz pupák?
- A mások által kifújt füstöt beszívod, ezért szédülsz és fáj a gyomrod. - felelte a vadász ellentmondást nem tûrően.
- Tényleg? - nézett nagyot az ember - Ha ilyen okos vagy, mondd meg, mitévők legyünk, hogyan szoktassuk le a többieket a dohányzásról.
-Sajnos azt én sem tudom, de itt van ez a legény - mutatott a vadász Győzőre - ő talán segíthet rajtunk.
Az emberek bámulattal néztek a fiúra, mire ő büszkén kihúzta magát. De nem sokáig örülhetett a városlakók csodálatának, mert valaki gúnyos hangon így szólt:
- Ez a véznaság fog rajtunk segíteni. Nevetnem kell!
- Én vézna.? - kérdezte felháborodottan Győző a mögötte álló vénségesen vén öregasszonytól.
- Az hát. - felelte az anyó - Pont te akarod megoldani a város gondját, mikor alig látszol ki a földből? Én már régóta élek ezen a vidéken és tudom, hogy rajtunk nem segíthet más csak a nagy és hatalmas Bergenye tündér.
- Igazán? - húzta össze a szemöldökét Győző - És hol lakik ez a tündér?
- A Kék hegy csúcsán. - felelte az öregasszony - De még senkinek sem sikerült oda eljutni.
- Na, majd meglátjuk! - mondta határozottan Győző - Ha ő tudja a gyógyírt a bajotokra, ígérem, elhozom nektek.
Az anyó megmutatta a fiúnak, melyik út vezet a Kék hegyhez. A város lakói pedig megtöltötték a tarisznyáját frissen sült pogácsával.
Ahogy kiért a városból egy gyümölcsös kertre lett figyelmes. Körtefák, almafák, barackfák kínálták illatos, érett gyümölcseiket. Győző sem volt rest, mindenből szedett annyit, amennyi csak belefért a tarisznyába.Ment tovább, útja egy tisztavizû patakon vezetett keresztül. "Hosszú még az út." - gondolta Győző, majd fogta a kulacsát és megtöltötte friss vízzel.
Kietlen vidékeken, erdőkön, mezőkön keresztül vitt az útja, mire odaért a Kék hegyhez. A hegy lábánál kis viskó állt, azelőtt meg egy girhes ló legelészett. Győző óvatosan benyitott a házba.
- Adjon isten jó napot! - köszönt illendően a ház urának, aki egy nagy asztalnál falatozott.
- Neked is fiam. - mondta bágyadtan az idegen. - Mi járatban vagy errefelé?
- Bergenye tündérhez megyek, gondoltam talán te tudnál segíteni nekem. - felelte a legény.
- Talán tudnék is. - nézett sokatmondóan Győzőre az ember, miközben egy hatalmas szelet zsíros húsdarabot tömött a szájába. - De egyáltalán nincs kedvem rajtad segíteni.
- Ugyan miért? - érdeklődött a fiú.
- Nem érzem túl jól magam - mondta és nagyot harapott az előtte tornyosuló habos tortába - ezért nincs is hangulatom semmihez.
- Szoktál mást is csinálni, az evésen kívül?
- Mi mást csinálhatnék? - kérdezte értetlenkedve az ember.
- Gyere, sétáljunk egyet, közben elmondom. - felelt Győző és elindult az ajtó felé.
A falánk idegen először nem akart menni, de mivel nagyon fúrta az oldalát, hogy mit akarhat Győző, kikászálódott kényelmes foteljából és elindult utána. Ahogy kiért nagyot szippantott a friss levegőbe.
- Milyen fenséges illat. - mondta.
Sétáltak egy kicsit a közeli réten közben gyümölcsöt eszegettek.
- Ennek igazán jó íze van, - álmélkodott az ember, miközben barackot majszolt - és ez a sétálás is nagyon jó dolog, nem adnál még egy kis forrásvizet? Hirtelen olyan jó kedvem lett. Nos, mit is keresel itt?
- Bergenye tündérhez mennék, de nem hiszem, hogy fel tudnák mászni a hegy csúcsára. - felelte Győző.
- Vidd el nyugodtan a lovam. - mutatott a gebére az ember, s közben körbe-körbeszökellt a réten.
- Hát ezt a hatalmas segítséget igazán nem fogadhatom el. - mérte végig a vézna állatot a fiú.
De vidd csak el. - szólt vidáman az idegen és belefújt a nyakában lógó kicsi sípba. Erre a ló átbucskázott a fején és csodák csodájára a girhes állatból táltos paripa lett. Győző felült a hátára, és már szálltak is, mint a szél, meg sem álltak Bergenye tündér kastélyáig.
Győző halkan nyitott be a tündér kastélyába. Ahogy belépett majd elszédült a gyönyörûségtől. Egy nagy teremben találta magát, amely telis-teli volt zöldellő növényekkel, színes virágokkal.
- Már vártalak. - szólalt meg egy kedves hang az egyik páfrány mögül.
- Akkor már bizonyára azt is tudod, miért jöttem. - mondta Győző.
- Igen, tudom. - felelte valaki csengő hangon, s ebben a pillanatban egy szépségesen szép leány lépett ki a növények közül.
Győző ekkor lepődött meg igazán, a tündér látva a fiú csodálkozó arcát így folytatta:
- Látom, meglepődtél, talán nem ilyennek képzeltél?
- Hát nem. - nézett bambán a legény - Segítenél nekem? Van valamilyen varázslat cigaretta füst ellen?
- Nincs szükség semmiféle varázslatra.
- Nincs? - értetlenkedett Győző - Akkor mitévő legyek?
- Mondd el az embereknek, hogy csakis magukon tudnak segíteni. Le kell szokniuk a dohányzásról és meg kell próbálniuk egészségesebben élni. Ha igazán akarják, sikerülni fog nekik. A cigarettázás helyett csináljanak valami mást, kiránduljanak, kertészkedjenek, vagy egyszerûen csak legyenek együtt, beszélgessenek.
- Hát... - kaparta meg a feje búbját Győző - ha tényleg ez a megoldás.én megmondhatom nekik, de...
- Menj, hidd el ez segíteni fog! - vágott közbe a tündér és ismét eltûnt a páfrányok között.
Győző elindult hát vissza a király városába. Mikor leért a hegyről megköszönte a segítséget a még mindig vidáman ugrándozó embernek.
Gyorsan szedte a lábát, hogy minél előbb elmondhassa a tündér üzenetét a város lakóinak. Messziről megérezte a cigaretta füstöt, amely már elérte a gyümölcsöskertet is. A zamatos gyümölcsöknek nyoma sem volt, a fákon fonnyadtan szomorkodtak a körték, almák. A földön cigaretta csikkek voltak szétszórva.
A városban sem volt jobb a helyzet. Egyre több ember betegedett meg a cigaretta miatt. Győző egyenesen a király palotájába sietett.
A király éppen a trónszéken ült és bágyadtan bámult maga elé, csak akkor kapta fel a fejét, mikor Győző belépett az ajtón. A fiú majdnem megijedt, mikor meglátta a király ábrázatát. Nagyon betegnek látszott, nehezen vette a levegőt, sárgák voltak a fogai és ráadásul még köhögött is.
- Mi járatban vagy édes fiam? - kérdezte rekedten a király.
- Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, azért jöttem, hogy segítsek a város baján.
- Tudsz orvosságot a betegségünkre?
- Tudok bizony. - felelte Győző és töviről-hegyire elmondta, amit a tündértől hallott.
- Igazán a cigaretta okozza a rosszulléteket? - hitetlenkedett a király - De, hiszen a kereskedő - akitől a cigit vettem - azt mondta, hogy nyugodtan szívjam, mert ahonnan ő jön, szinte mindenki dohányzik, de az uralkodók mindenképpen. Azt is mondta, hogy jól fogom érezni magam a cigarettától, nem leszek olyan ideges. Eleinte nem is volt gond, ezért másokat is megkínáltam belőle, de aztán jöttek a rosszullétek. Szédültem, hányingerem volt, majd köhögtem és olyan rossz ez a nyomás a tüdőmben! - mondta, majd így folytatta: - Rendben van fiam, hiszek neked.
Még aznap kihirdették a városban, hogy a betegségek okozója a cigaretta és csak úgy lehet megszüntetni a rosszulléteket, ha nem gyújtanak rá többé.
A hírnek nem mindenki örült. Volt, aki elhatározta, hogy nem hagyja abba a dohányzást, ha megbüntetik is érte. A legtöbben azonban megfogadták a tanácsot, nem gyújtottak rá többet és elhatározták, hogy rendbe rakják a környezetüket. Nemsokára rá sem lehetett ismerni a királyi városra. Az utcák tiszták voltak, mindenhol virágok pompáztak, az emberek pedig vidáman végezték napi teendőiket. Ezt látva még azok az emberek is leszoktak a cigarettáról, akik annyira tiltakoztak ellene.
A kereskedőt kiebrudalták a városból és visszavették tőle azt a temérdek aranyat és ezüstöt, amit a cigiért cserébe adtak neki.
Győzőt pedig gazdagon megjutalmazták, egy szekeret megraktak arannyal, ezüsttel és kapott a friss gyümölcsökből is egy nagy ládányit.
Így indult hazafelé. A kerek tónál már várta őt Hallgatódzi:
- Jó tettedért jót várhatsz. - mondta a törpe és egy zsák gyémántot adott a fiúnak.
Vidáman fütyörészve ment tovább Győző, az erdei tisztáson Nézelődi állt:
- Amiért segítettél nekem, fogadd el ezt a csekélyke ajándékot. - s a törpe egy nagy zsák drágakövet adott a legénynek.
A szekérrel hamarosan Szaglászi házához ért. Ő is várta már:
- Nesze, megígértem, hogy gazdaggá teszlek, ha segítesz a bajomon! - azzal egy zsák igazgyöngyöt nyújtott át a fiúnak.
Örült a sok kincsnek Győző, de még jobban örült annak, mikor végre hazaért. Anyja és apja szeretettel fogadták, régóta várták már vissza a fiukat. Az ajándékokat okosan használták fel. Boldogan éltek egészségben, békességben, még ma is élnek, ha meg nem haltak.
