Mesék
Horvátné Tóth Ibolya, Pércsiné Marosán Andrea:
Napsugár
I. fejezet,
melyben megismerünk egy kicsiny, békés szigetet, s a benne uralkodó rendet és tisztaságot. Megtudjuk, milyen drága titkot rejteget a sziget uralkodója és megismerkedünk a REBEMEKKEL.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy nagyon kicsike sziget, valahol nagyon messze, magam sem tudom már, hogy hol, merre. A Szigetnek a nevét is elfelejtettem már, de arra emlékszem, hogy ezen a szigeten tökéletes rend és harmónia uralkodott. Ezen a helyen csak állatok éltek.
Itt nem voltak szeméthegyek, hiszen az állatok nem szemeteltek. Nem dobták el a csokis papírt és a cigarettacsikket, mivel nem is ismerték azokat.
A tavak vizei tiszták voltak, mivel nem voltak gyárak, kisháztartások, melyek a szennyvizet beleengedték volna csillámló vizeikbe.
Az erdő érintetlen fái magasra törtek, versenyezve melyikük közelíti meg legjobban a tündöklő napkoronát.
Az itt uralkodó csendet csak a madarak csicsergése és egy-egy állat rikoltozása törte meg. A szigeten nem ismerték a motorfűrész, vagy az autók zaját.
A levegő! A levegő olyan tiszta volt… A gyárak hatalmas kéményei nem ontották ki magukból a sok mérgező anyaggal telített füstöt, kormot.
Az itt élő állatok nagyon elégedettek voltak, senkinek eszébe sem jutott, hogy elhagyja a szigetet, vagy valamilyen változtatást javasoljon a fennálló rendben.
Ha hiszed, ha nem, a Sziget uralkodója - mert mint minden országnak, szigetnek, ennek is volt egy ilyen-, egy gyönyörű fehér ló volt. Ez a ló nemcsak szép volt, hanem okos és bátor, sőt még a lelke is olyan ártatlanul tiszta hófehér, mint ő maga. Volt egy drága titka, mely titoknál értékesebb és kedvesebb talán nem is létezik ezen a világon. Képzeljétek! Szíve alatt egy kiscsikó érkezését várta. Mikor a nagy titok kiderült, vele örült az egész kicsiny sziget minden lakója. Izgatottan várták a kis jövevény érkezését, s mikor eljött a perc, mindenki együtt aggódott a kicsiért és az anyáért.
S végre megérkezett az, akire annyira vártak, egy hófehér kiscsikó, kinek homlokán a tündöklő napsugár jegye fénylett. Az is lett a neve: Napsugár.
Édesanyja, s az egész sziget minden lakója sok szeretettel fordult felé, s megtanították minden fontos dologra, amire életében szüksége lehet.
Egy napon furcsa zajra lettek figyelmesek a szigetlakók. Az égbolton egy „kereplő szörnyeteg” jelent meg, magával hozva a „REBEMEKET”, akik megjelenése bizony nem kis riadalmat keltett az állatok körében.
A REBEMEK két lábon járó, az állatok számára igen fura és különc lények voltak. A szigetlakók nagyon féltek tőlük, s bizony menekültek, amerre csak tudtak. A kis Napsugár még soha nem látta ezeket a „lényeket” és csodálkozva nézett rájuk. S még jobban meglepődött, mikor észrevette, hogy az egyik szájában egy fura, füstölgő valami van, ami rettentően büdös is volt.
- Micsoda buta lények ezek a REBEMEK! – kiáltott fel. Mire azonnal észre is vették őt, s nagy érdeklődéssel fordultak felé, hiszen kíváncsiságában még a legelemibb óvatosságról is megfeledkezett: nem bújt el.
- Nézzétek, micsoda pompás állat! Tőle szebb példányt bizonyosan nem találtunk volna a cirkuszba! –szólalt meg az egyik REBEMEK.
Ezzel a kis Napsugár sorsa megpecsételődött. Kötelet vetettek a nyakába, s felvezették a „kereplő szörnyetegbe”. Minden lépését, mozdulatát, sok-sok aggódó szempár kísérte a bokrok mögött. Aztán a „kereplő szörnyeteg” ajtaja bezárult, s a kis Napsugár eltűnt kedvesei szeme elől. Talán örökre?
Napsugarat elvitték, de valamit otthagytak. Az egyik REBEMEK, a szájában füstölgő dolgot eldobta, mit sem törődve, hogy az esetleg egy sziget pusztulását is eredményezheti. A füstölgő tárgy a növényekkel érintkezve erőre kapott, el kezdett pirosan izzani, s nőtt-nőtt. Egyre hatalmasabbra emelkedett. Büszkén, könyörtelenül tarolt le mindent, ami csak az útjába került. Hamarosan egy hatalmas füstfelleg takarta az egész kicsiny, békés szigetet.
II. fejezet,
melyben Napsugár megismeri kisbarátait, s velük együtt jó tanítványként készül a cirkuszi bemutatóra. Megtanulja, hogy vannak jó- és rosszillatú REBEMEK, de számára érthetetlen ez a világ, az ő világuk, és sajnálni kezdi a fogva tartóit.
A kis Napsugár nem is sejtette, milyen szörnyűséges dolog történt az otthonával. A „kereplő szörnyetegből” egy nagy sátorba vezették, ahol már sokan vártak rá. Kíváncsian lesték a „vadászat” eredményét. Sikerült-e végre megszerezni a cirkusz számára a legszebb, legpompásabb lovat, hiszen csak így nyerhetik el a közönség tetszését. Mikor a kiscsikót meglátták, hangos örömujjongásba kezdtek.
- Nézzétek, milyen szép, milyen nemes állat!
- Gyönyörű! Gyorsan lássatok munkához! Nézzük ugyanolyan tanulékony-e, mint amilyen szép. – szólt a cirkusz igazgatója.
Szegény Napsugár körül forgott a világ, mindenhol csak ezeket a két lábon járó lényeket látta. Mindegyiknek egyszerre járt a szája, s az a tárgy is ott volt sok REBEMEK kezében és szájában, amit még a szigeten látott. Ugyanazt a furcsa, kellemetlen szagot is érezte, mint akkor.
„ -Aha! „– gondolta magában a kis Napsugár – Ez a valami biztosan nélkülözhetetlen része a REBEMEKNEK. Juj, de kellemetlen szag jön ki a szájukból. Jé, milyen sárga a foguk! Biztosan nagyon összeszidná őket a mamájuk, ha látná, hogy milyen hanyagul mosták meg a fogukat. – Tovább nem tudott gondolkodni, mert hirtelen mindenki megrohanta. Mindenki magának akarta, mindegyik REBEMEK tanítani kezdte volna.
-Elég! Elment az eszetek! – egy vékony hangú, törékeny és jó illatú REBEMEK szaladt oda Napsugárhoz. – Szegény kiscsikó, teljesen megrémült. Majd én foglalkozom vele.
-Gyere te kis ártatlan! – fordult oda Napsugárhoz. –Majd én megtanítalak mindenre, amire csak a cirkusz világában szükséged lehet.
Elvezette Napsugarat egy szép zöld mezőre, ahol kedvére szaladgálhatott éppen úgy, mint odahaza a kis szigeten.
- Anya, anya hol vagy? - egy picike, sötéthajú kis REBEMEK szaladt oda a vékony jó illatú REBEMEKHEZ.
- Nézd Tomi, milyen szép kiscsikó! A mi feladatunk, hogy felkészítsük a cirkusz megnyitójára, segítesz?
- Ó, igen, szíve… kehe-kehe-kehe – szegény Tomi nem tudta folytatni, mert szörnyű nagy rázkódás szaladt végig a mellkasán. A levegő kiszorult a tüdejéből, s torkában erős, szorító, égő fájdalmat érzett.
- Tomi jól vagy?
- Igen, már semmi bajom. Nagyon örülök a kiscsikónak, és szívesen segítek neked. Mondd csak, van már neve?
- Nincs, de biztos vagyok benne, hogy te majd kitalálsz egyet neki.
- Nézd! A homlokán mintha a napkorona tündökölne, legyen Napsugár a neve.
- Gyere Napsugár! Megmutatom, hol fogsz lakni. S azzal bevezette a kiscsikót az istállóba.
„Milyen kedves ez a Tomi! Nem is büdös, mint a többi. Sőt, még a fogai is fehérek. Szóval ilyen REBEMEK is van? Vajon miért köhög annyira? Talán nem beteg?” – gondolkodott magában újdonsült kis barátjáról Napsugár.
- Roni, Roni! Gyere gyorsan, nézd egy új kiscsikó érkezett! Már adtam is nevet neki. Napsugárnak hívjuk.
Egy hosszú hajú, sápadt arcú kis REBEMEK szaladt elő a hívásra. Nagyon sápadt volt és ő is csúnyán köhögött, akárcsak Tomi.
-De szép! Nálunk marad ő is? Segítek neked lecsutakolni.
Az istállóban sok szebbnél szebb ló volt, mindegyiknek külön lakhelye. Mikor meglátták Napsugarat, mély főhajtással köszöntötték, jelezve, tudják ki ő. Odabent sok REBEMEK szorgoskodott a lovak körül, s Napsugár orrát megint megcsapta az a büdös szag, de most már tudta, hogy ez nem bizony nem minden REBEMEKRE jellemző, hiszen vannak közöttük jó illatúak. Amikor a füst elérkezett Roni és Tomi orrához ismét elkapta torkukat a szorongató fájdalom. Fulladozva, levegő után kapkodva szaladtak ki a friss levegőre.
- Ezeket meg mi lelte? - kérdezte az egyik szakállas lovász, kinek persze a szájában ott volt az a valami.
- Talán nem kellene annyit dohányoznotok, főleg nem, ha gyerekek, vagy olyanok vannak körülöttetek, akik nem cigarettáznak. Ezeknek a nemes állatoknak sem tesz jót a dohányfüst, magatokról nem is beszélve. – lépett oda szigorúan a két kis REBEMEK anyja.
„ Szóval az a valami a cigaretta! No ezt a szót még eddig nem is hallottam”- jegyezte meg magában Napsugár.
A következő napok kemények, nehezek voltak kis barátunk számára. Nagyon jó tanítvány volt, szépen haladt, elégedett volt vele jó illatú tanítója. Legboldogabb akkor volt a kiscsikó, mikor Ronival és Tomival lehetett. Nagyon kedvesen, gyengéden bántak vele, s ő is igyekezett mindent megtenni, hogy a kedvükben járjon.
A REBEMEK világát nem tudta megérteni: „Miért olyan buták, hogy elpusztítják, tönkreteszik saját magukat és környezetüket? A fák, a virágok leveleit vastag por és füstréteg fedi, hamarosan megfulladnak, nem tudják tovább tisztítani a levegőt. Milyen igénytelenek, szemétben élnek.” A legjobban kis barátaiért aggódott, akiknek egyre rosszabbá vált az állapotuk.
Aztán elérkezett a cirkuszi bemutató napja. A bemutatkozó produkciója nagy sikert aratott. A közönség tapsolt és elismerő füttyszóval jutalmazta fáradságos munkáját.
De Napsugár nem tudott örülni a sikernek. Kis barátai mosolygós arcát kereste, de hiába. Sehol sem látta őket. Érezte, valami történt velük. De vajon mi?
III. fejezet,
melyben megismerjük Arnoldot, az új idomárt. Szegény Napsugár súlyosan megbetegszik, mégis a Napjelének segítségével ő válik a REBEMEK megmentőjévé.
Gyötrő kérdésére nem kapott választ, többé nem látta sem kis barátait, sem a jó illatú REBEMEKET. Izgatottan hallgatta a REBEMEK beszélgetéseit, hátha megtud valamit kis barátairól. Nem sok sikerrel. Új gazdát kapott, Arnoldot a kövér idomárt. Nagyon kedves volt hozzá, de ő csakis régi kis barátai után vágyakozott. Különben is ennek az Arnoldnak is a szájában volt az a cigarettának nevezett valami. Már messziről megérezte, ha közeledett felé kesernyés illatáról, füstös szagáról. Hangjának rekedtsége, mélyből feltörő köhögése jelezte, merre is jár Arnold. Ujjai sárgák voltak, akárcsak fogai. Volt egy rossz tulajdonsága. Mindig belefújta a füstöt annak az arcába, aki éppen a közelében volt. Ja! Amerre ment hosszú, eldobott csikksor jelezte útját.
Arnold nem szaladgált vele kint a szabadban, mint kis barátai. Egész nap egy karosszékben ült, két erős karjával tartva rengő pocakját, s onnan kiabálta Napsugárnak, mikor milyen feladatot végezzen. Közben a szék melletti asztal roskadásig volt a sok ennivalóval, Arnold kedvenc ételeivel, tepertővel, szalonnával, sült oldalassal… sorolhatnám tovább, de akkor talán sosem érnénk a történet végére.
A többi lovász bizony sokat viccelődött Arnolddal.
-Vigyázz Arnold, ha ennyit eszel, beszorulsz a karosszékbe.
Kövér Arnold nem törődött velük. Egész nap csak tömte magába a zsíros falatokat, mellé dohányfüstöt szippantgatva.
Napsugár nem tudott haragudni rá, inkább sajnálta Arnoldot, aki saját egészségét teszi tönkre. Talán szándékosan?
Egy reggel Napsugár arra ébredt, hogy rettentően fájt a torka. Émelygett, forgott vele a világ. Hófehér szőre nem fénylett selymesen, s a tündöklő napsugár, mely homlokán ragyogott, elfelejtett tündökölni. Egy egyszerű sárga folt lett belőle. Tüdejében feszítő fájdalmat érzett, s voltak pillanatok mikor úgy érezte, már soha többé nem jut levegőhöz.
A szakállas lovász talált rá, bizony nagyon megijedt.
-Hú, gyorsan hívjatok orvost! A kis Napsugár nagyon beteg.
Hamarosan megérkezett az orvos. Mosolyogva, kedvesen, nagy türelemmel bánt a kiscsikóval. Miközben vizsgálta, hallgatta, végig a fejét rázta. Aztán odafordult a REBEMEKHEZ.
- Mit csináltatok ezzel a kiscsikóval? Olyan fekete a tüdeje, mintha naponta több doboz cigarettát szívott volna el. Nem tudtátok, hogy a dohányfüst még jobban megbetegíti azokat, aki nem cigarettáznak? A füst egy része, amit kifújtok, súlyos betegségeket idézett elő ennél a kis állatnál. Úgy járt ő is mint Roni és Tomi. Nagyon vigyázzatok rá, ha azt akarjátok, hogy még sokáig veletek legyen.
Azzal elment. A lovászok sürögtek-forogtak Napsugár körül. Kitakarították az istállót. Minden csikket összeszedtek, s figyelmeztették egymást, ha néha-néha megfelejtkezett valamelyikük, s elővett egy cigarettát. Nem akartak ők ártani senkinek. Nem is gondolták, hogy miattuk most több ártatlan élőlény betegedett meg.
Napsugár az orvos szavain töprengett. „Úgy járt ő is, mint Roni és Tomi.” Hogyan jártak a kis barátai? Talán ők is betegek? Mit tegyek? Ó bárcsak itt lenne velem a mamám, ő biztosan tudna segíteni. Ekkor egy hatalmas fénysugár szűrődött be az istálló ablakán, s a fénysugárban ott ált Napsugár mamája.
- Kicsim, végre megtaláltalak! Már mindenütt kerestelek. Pár napja éreztem homlokomon a napjelet, s tudtam, ez azt jelenti, hogy te nagy bajban vagy. A napsugarak elhalványodása jelzi, hogy nagyon beteg vagy. Ezért fordultam a napsugarakhoz, juttassanak el hozzád, hogy segíthessek neked. Újra tündököljenek a te homlokodon. A Nap jele azt jelzi, hogy csodás képességekkel rendelkezel. Szép és okos vagy. Lelked tiszta és jó. Életedben egyszer, egyetlenegy kívánságod teljesedhet, legyen az akármi.
- Mama. Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy velem. Kérlek mesélj! Hogy vannak a szigetlakók? Tudsz-e valamit a barátaimról?
- A barátaid betegen fekszenek egy kórházban. Tudod nem csak ők, hanem sok más REBEMEK is megbetegedett attól a nagy füsttől, ami a szájukból jön.
- Akkor már tudom is, mi lesz életem egyetlen kívánsága.
- Vigyázz fiam! Gondold meg még egyszer, ne kapkodd el a döntést.
- Nem mama, azt szeretném, ha kisbarátaim, s mindenki akit a cigaretta megbetegített, sőt azok is, akik szabadulnának tőle, de nem tudnak, legyenek velem a mi kis szigetünkön. Majd mi meggyógyítjuk őket.
IV. fejezet,
melyben Napsugár és a REBEMEK meggyógyulnak. A REBEMEK komoly elhatározásra jutnak
A következő pillanatban Napsugár a kis barátai, s rajtuk kívül még sok más REBEMEK, mint Arnold, a szakálas lovász, a cirkuszigazgató, Tomi és Roni anyukája és még sokan ott voltak. Mindenki gyógyulni szeretett volna, s a szigetlakók szívesen segítettek.
Boldogok voltak, hiszen visszakapták a kis Napsugarat. A REBEMEK szégyenkezve hallgatták az állatok elbeszélését, hogy egy meggondolatlanul eldobott cigarettacsikk majdnem egy sziget teljes pusztulását eredményezte. Szerencsére egy jótékony zápor megmentette őket ettől a szörnyűségtől.
A kis állatok megmutatták vendégeiknek a gyémánt vízű patakot, a tiszta legelőjű erdőt. A mezőt, ahol közösen szaladgáltak a REBEMEKKEL, akiknek ezen a helyen eszükbe sem jutott, hogy szájukba vegyenek egy cigarettát, vagy szemeteljenek. Finomabbnál, finomabb falatokkal kényeztették vendégeiket. Az étrenden zöldség és gyümölcs szerepelt, ennek köszönhetően Arnold rengő pocakja apadni kezdett. A sok mozgás, a friss, tiszta levegő és az egészséges táplálkozás megtette jótékony hatását. Hamarosan mindenki meggyógyult.
Napsugár és kis barátai boldogan szaladgáltak a mezőn. Versenyt rendeztek, lovagoltak, örültek, hogy ismét lehetnek.
A REBEMEK jól érezték magukat, de egyszer elérkezett a nagy kérdés ideje.
HOGYAN TOVÁBB? ITT MARADJANAK? TÉRJENEK VISSZA SAJÁT HAZÁJUKBA? PRÓBÁLJANAK SEGÍTENI AZOKON A TÁRSAIKON, AKIK MÉG MINDIG NEM ÉRTETTÉK MEG, HOGY A CIGARETTA, ÖNMAGUKAT ÉS KÖRNYEZETÜKET IS MEGBETEGÍTI?
A REBEMEK döntöttek.
- Szeretnénk megmenteni a többi társunkat is. Felhívni a figyelmüket, milyen rosszat tesznek –szólalt fel Arnold.
- Ha bele egyeztek – vette át a szót Tomi és Roni mamája, - szeretnénk ide építeni egy pihenőházat, ahová a gyógyulni vágyó REBEMEK társaink eljöhetnek.
- Így mi is gyakran találkozhatunk, kedves Napsugár – bújt a kiscsikóhoz Tomi.
Még aznap útra keltek a REBEMEK, az állatok, főképp Napsugár, könnyes szemmel vett tőlük búcsút. Az elválás fájdalmát enyhítette, hogy hamarosan viszontlátja a kisbarátait, hiszen már állnak a pihenőház falai.
Napsugár
melyben megismerünk egy kicsiny, békés szigetet, s a benne uralkodó rendet és tisztaságot. Megtudjuk, milyen drága titkot rejteget a sziget uralkodója és megismerkedünk a REBEMEKKEL.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy nagyon kicsike sziget, valahol nagyon messze, magam sem tudom már, hogy hol, merre. A Szigetnek a nevét is elfelejtettem már, de arra emlékszem, hogy ezen a szigeten tökéletes rend és harmónia uralkodott. Ezen a helyen csak állatok éltek.
Itt nem voltak szeméthegyek, hiszen az állatok nem szemeteltek. Nem dobták el a csokis papírt és a cigarettacsikket, mivel nem is ismerték azokat.
A tavak vizei tiszták voltak, mivel nem voltak gyárak, kisháztartások, melyek a szennyvizet beleengedték volna csillámló vizeikbe.
Az erdő érintetlen fái magasra törtek, versenyezve melyikük közelíti meg legjobban a tündöklő napkoronát.
Az itt uralkodó csendet csak a madarak csicsergése és egy-egy állat rikoltozása törte meg. A szigeten nem ismerték a motorfűrész, vagy az autók zaját.
A levegő! A levegő olyan tiszta volt… A gyárak hatalmas kéményei nem ontották ki magukból a sok mérgező anyaggal telített füstöt, kormot.
Az itt élő állatok nagyon elégedettek voltak, senkinek eszébe sem jutott, hogy elhagyja a szigetet, vagy valamilyen változtatást javasoljon a fennálló rendben.
Ha hiszed, ha nem, a Sziget uralkodója - mert mint minden országnak, szigetnek, ennek is volt egy ilyen-, egy gyönyörű fehér ló volt. Ez a ló nemcsak szép volt, hanem okos és bátor, sőt még a lelke is olyan ártatlanul tiszta hófehér, mint ő maga. Volt egy drága titka, mely titoknál értékesebb és kedvesebb talán nem is létezik ezen a világon. Képzeljétek! Szíve alatt egy kiscsikó érkezését várta. Mikor a nagy titok kiderült, vele örült az egész kicsiny sziget minden lakója. Izgatottan várták a kis jövevény érkezését, s mikor eljött a perc, mindenki együtt aggódott a kicsiért és az anyáért.
S végre megérkezett az, akire annyira vártak, egy hófehér kiscsikó, kinek homlokán a tündöklő napsugár jegye fénylett. Az is lett a neve: Napsugár.
Édesanyja, s az egész sziget minden lakója sok szeretettel fordult felé, s megtanították minden fontos dologra, amire életében szüksége lehet.
Egy napon furcsa zajra lettek figyelmesek a szigetlakók. Az égbolton egy „kereplő szörnyeteg” jelent meg, magával hozva a „REBEMEKET”, akik megjelenése bizony nem kis riadalmat keltett az állatok körében.
A REBEMEK két lábon járó, az állatok számára igen fura és különc lények voltak. A szigetlakók nagyon féltek tőlük, s bizony menekültek, amerre csak tudtak. A kis Napsugár még soha nem látta ezeket a „lényeket” és csodálkozva nézett rájuk. S még jobban meglepődött, mikor észrevette, hogy az egyik szájában egy fura, füstölgő valami van, ami rettentően büdös is volt.
- Micsoda buta lények ezek a REBEMEK! – kiáltott fel. Mire azonnal észre is vették őt, s nagy érdeklődéssel fordultak felé, hiszen kíváncsiságában még a legelemibb óvatosságról is megfeledkezett: nem bújt el.
- Nézzétek, micsoda pompás állat! Tőle szebb példányt bizonyosan nem találtunk volna a cirkuszba! –szólalt meg az egyik REBEMEK.
Ezzel a kis Napsugár sorsa megpecsételődött. Kötelet vetettek a nyakába, s felvezették a „kereplő szörnyetegbe”. Minden lépését, mozdulatát, sok-sok aggódó szempár kísérte a bokrok mögött. Aztán a „kereplő szörnyeteg” ajtaja bezárult, s a kis Napsugár eltűnt kedvesei szeme elől. Talán örökre?
Napsugarat elvitték, de valamit otthagytak. Az egyik REBEMEK, a szájában füstölgő dolgot eldobta, mit sem törődve, hogy az esetleg egy sziget pusztulását is eredményezheti. A füstölgő tárgy a növényekkel érintkezve erőre kapott, el kezdett pirosan izzani, s nőtt-nőtt. Egyre hatalmasabbra emelkedett. Büszkén, könyörtelenül tarolt le mindent, ami csak az útjába került. Hamarosan egy hatalmas füstfelleg takarta az egész kicsiny, békés szigetet.
II. fejezet,
melyben Napsugár megismeri kisbarátait, s velük együtt jó tanítványként készül a cirkuszi bemutatóra. Megtanulja, hogy vannak jó- és rosszillatú REBEMEK, de számára érthetetlen ez a világ, az ő világuk, és sajnálni kezdi a fogva tartóit.
A kis Napsugár nem is sejtette, milyen szörnyűséges dolog történt az otthonával. A „kereplő szörnyetegből” egy nagy sátorba vezették, ahol már sokan vártak rá. Kíváncsian lesték a „vadászat” eredményét. Sikerült-e végre megszerezni a cirkusz számára a legszebb, legpompásabb lovat, hiszen csak így nyerhetik el a közönség tetszését. Mikor a kiscsikót meglátták, hangos örömujjongásba kezdtek.
- Nézzétek, milyen szép, milyen nemes állat!
- Gyönyörű! Gyorsan lássatok munkához! Nézzük ugyanolyan tanulékony-e, mint amilyen szép. – szólt a cirkusz igazgatója.
Szegény Napsugár körül forgott a világ, mindenhol csak ezeket a két lábon járó lényeket látta. Mindegyiknek egyszerre járt a szája, s az a tárgy is ott volt sok REBEMEK kezében és szájában, amit még a szigeten látott. Ugyanazt a furcsa, kellemetlen szagot is érezte, mint akkor.
„ -Aha! „– gondolta magában a kis Napsugár – Ez a valami biztosan nélkülözhetetlen része a REBEMEKNEK. Juj, de kellemetlen szag jön ki a szájukból. Jé, milyen sárga a foguk! Biztosan nagyon összeszidná őket a mamájuk, ha látná, hogy milyen hanyagul mosták meg a fogukat. – Tovább nem tudott gondolkodni, mert hirtelen mindenki megrohanta. Mindenki magának akarta, mindegyik REBEMEK tanítani kezdte volna.
-Elég! Elment az eszetek! – egy vékony hangú, törékeny és jó illatú REBEMEK szaladt oda Napsugárhoz. – Szegény kiscsikó, teljesen megrémült. Majd én foglalkozom vele.
-Gyere te kis ártatlan! – fordult oda Napsugárhoz. –Majd én megtanítalak mindenre, amire csak a cirkusz világában szükséged lehet.
Elvezette Napsugarat egy szép zöld mezőre, ahol kedvére szaladgálhatott éppen úgy, mint odahaza a kis szigeten.
- Anya, anya hol vagy? - egy picike, sötéthajú kis REBEMEK szaladt oda a vékony jó illatú REBEMEKHEZ.
- Nézd Tomi, milyen szép kiscsikó! A mi feladatunk, hogy felkészítsük a cirkusz megnyitójára, segítesz?
- Ó, igen, szíve… kehe-kehe-kehe – szegény Tomi nem tudta folytatni, mert szörnyű nagy rázkódás szaladt végig a mellkasán. A levegő kiszorult a tüdejéből, s torkában erős, szorító, égő fájdalmat érzett.
- Tomi jól vagy?
- Igen, már semmi bajom. Nagyon örülök a kiscsikónak, és szívesen segítek neked. Mondd csak, van már neve?
- Nincs, de biztos vagyok benne, hogy te majd kitalálsz egyet neki.
- Nézd! A homlokán mintha a napkorona tündökölne, legyen Napsugár a neve.
- Gyere Napsugár! Megmutatom, hol fogsz lakni. S azzal bevezette a kiscsikót az istállóba.
„Milyen kedves ez a Tomi! Nem is büdös, mint a többi. Sőt, még a fogai is fehérek. Szóval ilyen REBEMEK is van? Vajon miért köhög annyira? Talán nem beteg?” – gondolkodott magában újdonsült kis barátjáról Napsugár.
- Roni, Roni! Gyere gyorsan, nézd egy új kiscsikó érkezett! Már adtam is nevet neki. Napsugárnak hívjuk.
Egy hosszú hajú, sápadt arcú kis REBEMEK szaladt elő a hívásra. Nagyon sápadt volt és ő is csúnyán köhögött, akárcsak Tomi.
-De szép! Nálunk marad ő is? Segítek neked lecsutakolni.
Az istállóban sok szebbnél szebb ló volt, mindegyiknek külön lakhelye. Mikor meglátták Napsugarat, mély főhajtással köszöntötték, jelezve, tudják ki ő. Odabent sok REBEMEK szorgoskodott a lovak körül, s Napsugár orrát megint megcsapta az a büdös szag, de most már tudta, hogy ez nem bizony nem minden REBEMEKRE jellemző, hiszen vannak közöttük jó illatúak. Amikor a füst elérkezett Roni és Tomi orrához ismét elkapta torkukat a szorongató fájdalom. Fulladozva, levegő után kapkodva szaladtak ki a friss levegőre.
- Ezeket meg mi lelte? - kérdezte az egyik szakállas lovász, kinek persze a szájában ott volt az a valami.
- Talán nem kellene annyit dohányoznotok, főleg nem, ha gyerekek, vagy olyanok vannak körülöttetek, akik nem cigarettáznak. Ezeknek a nemes állatoknak sem tesz jót a dohányfüst, magatokról nem is beszélve. – lépett oda szigorúan a két kis REBEMEK anyja.
„ Szóval az a valami a cigaretta! No ezt a szót még eddig nem is hallottam”- jegyezte meg magában Napsugár.
A következő napok kemények, nehezek voltak kis barátunk számára. Nagyon jó tanítvány volt, szépen haladt, elégedett volt vele jó illatú tanítója. Legboldogabb akkor volt a kiscsikó, mikor Ronival és Tomival lehetett. Nagyon kedvesen, gyengéden bántak vele, s ő is igyekezett mindent megtenni, hogy a kedvükben járjon.
A REBEMEK világát nem tudta megérteni: „Miért olyan buták, hogy elpusztítják, tönkreteszik saját magukat és környezetüket? A fák, a virágok leveleit vastag por és füstréteg fedi, hamarosan megfulladnak, nem tudják tovább tisztítani a levegőt. Milyen igénytelenek, szemétben élnek.” A legjobban kis barátaiért aggódott, akiknek egyre rosszabbá vált az állapotuk.
Aztán elérkezett a cirkuszi bemutató napja. A bemutatkozó produkciója nagy sikert aratott. A közönség tapsolt és elismerő füttyszóval jutalmazta fáradságos munkáját.
De Napsugár nem tudott örülni a sikernek. Kis barátai mosolygós arcát kereste, de hiába. Sehol sem látta őket. Érezte, valami történt velük. De vajon mi?
III. fejezet,
melyben megismerjük Arnoldot, az új idomárt. Szegény Napsugár súlyosan megbetegszik, mégis a Napjelének segítségével ő válik a REBEMEK megmentőjévé.
Gyötrő kérdésére nem kapott választ, többé nem látta sem kis barátait, sem a jó illatú REBEMEKET. Izgatottan hallgatta a REBEMEK beszélgetéseit, hátha megtud valamit kis barátairól. Nem sok sikerrel. Új gazdát kapott, Arnoldot a kövér idomárt. Nagyon kedves volt hozzá, de ő csakis régi kis barátai után vágyakozott. Különben is ennek az Arnoldnak is a szájában volt az a cigarettának nevezett valami. Már messziről megérezte, ha közeledett felé kesernyés illatáról, füstös szagáról. Hangjának rekedtsége, mélyből feltörő köhögése jelezte, merre is jár Arnold. Ujjai sárgák voltak, akárcsak fogai. Volt egy rossz tulajdonsága. Mindig belefújta a füstöt annak az arcába, aki éppen a közelében volt. Ja! Amerre ment hosszú, eldobott csikksor jelezte útját.
Arnold nem szaladgált vele kint a szabadban, mint kis barátai. Egész nap egy karosszékben ült, két erős karjával tartva rengő pocakját, s onnan kiabálta Napsugárnak, mikor milyen feladatot végezzen. Közben a szék melletti asztal roskadásig volt a sok ennivalóval, Arnold kedvenc ételeivel, tepertővel, szalonnával, sült oldalassal… sorolhatnám tovább, de akkor talán sosem érnénk a történet végére.
A többi lovász bizony sokat viccelődött Arnolddal.
-Vigyázz Arnold, ha ennyit eszel, beszorulsz a karosszékbe.
Kövér Arnold nem törődött velük. Egész nap csak tömte magába a zsíros falatokat, mellé dohányfüstöt szippantgatva.
Napsugár nem tudott haragudni rá, inkább sajnálta Arnoldot, aki saját egészségét teszi tönkre. Talán szándékosan?
Egy reggel Napsugár arra ébredt, hogy rettentően fájt a torka. Émelygett, forgott vele a világ. Hófehér szőre nem fénylett selymesen, s a tündöklő napsugár, mely homlokán ragyogott, elfelejtett tündökölni. Egy egyszerű sárga folt lett belőle. Tüdejében feszítő fájdalmat érzett, s voltak pillanatok mikor úgy érezte, már soha többé nem jut levegőhöz.
A szakállas lovász talált rá, bizony nagyon megijedt.
-Hú, gyorsan hívjatok orvost! A kis Napsugár nagyon beteg.
Hamarosan megérkezett az orvos. Mosolyogva, kedvesen, nagy türelemmel bánt a kiscsikóval. Miközben vizsgálta, hallgatta, végig a fejét rázta. Aztán odafordult a REBEMEKHEZ.
- Mit csináltatok ezzel a kiscsikóval? Olyan fekete a tüdeje, mintha naponta több doboz cigarettát szívott volna el. Nem tudtátok, hogy a dohányfüst még jobban megbetegíti azokat, aki nem cigarettáznak? A füst egy része, amit kifújtok, súlyos betegségeket idézett elő ennél a kis állatnál. Úgy járt ő is mint Roni és Tomi. Nagyon vigyázzatok rá, ha azt akarjátok, hogy még sokáig veletek legyen.
Azzal elment. A lovászok sürögtek-forogtak Napsugár körül. Kitakarították az istállót. Minden csikket összeszedtek, s figyelmeztették egymást, ha néha-néha megfelejtkezett valamelyikük, s elővett egy cigarettát. Nem akartak ők ártani senkinek. Nem is gondolták, hogy miattuk most több ártatlan élőlény betegedett meg.
Napsugár az orvos szavain töprengett. „Úgy járt ő is, mint Roni és Tomi.” Hogyan jártak a kis barátai? Talán ők is betegek? Mit tegyek? Ó bárcsak itt lenne velem a mamám, ő biztosan tudna segíteni. Ekkor egy hatalmas fénysugár szűrődött be az istálló ablakán, s a fénysugárban ott ált Napsugár mamája.
- Kicsim, végre megtaláltalak! Már mindenütt kerestelek. Pár napja éreztem homlokomon a napjelet, s tudtam, ez azt jelenti, hogy te nagy bajban vagy. A napsugarak elhalványodása jelzi, hogy nagyon beteg vagy. Ezért fordultam a napsugarakhoz, juttassanak el hozzád, hogy segíthessek neked. Újra tündököljenek a te homlokodon. A Nap jele azt jelzi, hogy csodás képességekkel rendelkezel. Szép és okos vagy. Lelked tiszta és jó. Életedben egyszer, egyetlenegy kívánságod teljesedhet, legyen az akármi.
- Mama. Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy velem. Kérlek mesélj! Hogy vannak a szigetlakók? Tudsz-e valamit a barátaimról?
- A barátaid betegen fekszenek egy kórházban. Tudod nem csak ők, hanem sok más REBEMEK is megbetegedett attól a nagy füsttől, ami a szájukból jön.
- Akkor már tudom is, mi lesz életem egyetlen kívánsága.
- Vigyázz fiam! Gondold meg még egyszer, ne kapkodd el a döntést.
- Nem mama, azt szeretném, ha kisbarátaim, s mindenki akit a cigaretta megbetegített, sőt azok is, akik szabadulnának tőle, de nem tudnak, legyenek velem a mi kis szigetünkön. Majd mi meggyógyítjuk őket.
IV. fejezet,
melyben Napsugár és a REBEMEK meggyógyulnak. A REBEMEK komoly elhatározásra jutnak
A következő pillanatban Napsugár a kis barátai, s rajtuk kívül még sok más REBEMEK, mint Arnold, a szakálas lovász, a cirkuszigazgató, Tomi és Roni anyukája és még sokan ott voltak. Mindenki gyógyulni szeretett volna, s a szigetlakók szívesen segítettek.
Boldogok voltak, hiszen visszakapták a kis Napsugarat. A REBEMEK szégyenkezve hallgatták az állatok elbeszélését, hogy egy meggondolatlanul eldobott cigarettacsikk majdnem egy sziget teljes pusztulását eredményezte. Szerencsére egy jótékony zápor megmentette őket ettől a szörnyűségtől.
A kis állatok megmutatták vendégeiknek a gyémánt vízű patakot, a tiszta legelőjű erdőt. A mezőt, ahol közösen szaladgáltak a REBEMEKKEL, akiknek ezen a helyen eszükbe sem jutott, hogy szájukba vegyenek egy cigarettát, vagy szemeteljenek. Finomabbnál, finomabb falatokkal kényeztették vendégeiket. Az étrenden zöldség és gyümölcs szerepelt, ennek köszönhetően Arnold rengő pocakja apadni kezdett. A sok mozgás, a friss, tiszta levegő és az egészséges táplálkozás megtette jótékony hatását. Hamarosan mindenki meggyógyult.
Napsugár és kis barátai boldogan szaladgáltak a mezőn. Versenyt rendeztek, lovagoltak, örültek, hogy ismét lehetnek.
A REBEMEK jól érezték magukat, de egyszer elérkezett a nagy kérdés ideje.
HOGYAN TOVÁBB? ITT MARADJANAK? TÉRJENEK VISSZA SAJÁT HAZÁJUKBA? PRÓBÁLJANAK SEGÍTENI AZOKON A TÁRSAIKON, AKIK MÉG MINDIG NEM ÉRTETTÉK MEG, HOGY A CIGARETTA, ÖNMAGUKAT ÉS KÖRNYEZETÜKET IS MEGBETEGÍTI?
A REBEMEK döntöttek.
- Szeretnénk megmenteni a többi társunkat is. Felhívni a figyelmüket, milyen rosszat tesznek –szólalt fel Arnold.
- Ha bele egyeztek – vette át a szót Tomi és Roni mamája, - szeretnénk ide építeni egy pihenőházat, ahová a gyógyulni vágyó REBEMEK társaink eljöhetnek.
- Így mi is gyakran találkozhatunk, kedves Napsugár – bújt a kiscsikóhoz Tomi.
Még aznap útra keltek a REBEMEK, az állatok, főképp Napsugár, könnyes szemmel vett tőlük búcsút. Az elválás fájdalmát enyhítette, hogy hamarosan viszontlátja a kisbarátait, hiszen már állnak a pihenőház falai.
