« előző mese|következő mese »

Mesék

Fodor Margit:
Arcsi dinó és a Füstölő Varázsló


Arcsi dinó és a Füstölgő Varázsló
Arcsi dinó barátot keres

Valahol, messzi meseországban egy szép völgy, úgy hívják, hogy Szaurusz-völgy. A völgyet kétfelől a Kék-hegyek őrzik. A hegyeken dús erdő zöldell. A völgy mélyén szelíden kanyarog a folyó.
Itt élnek a dinoszauruszok. Itt él Arcsi dinó az apukájával és az anyukájával. Nemrég izgalma kalandok estek meg vele.

Arcsinak nem volt testvére, nem volt barátja. Egyedül játszadozott, amíg a szülei dolgoztak. Pancsolt a folyóparton, sétálgatott a hegyekben, az erdőben.

Az erdőben volt egy kedvenc fája; selyemzöld a levele, aranyos a virága, édes piros a termése. Az ágai pedig úgy nőttek, hogy Arcsi könnyen felmászhasson. A kis dinó - hálából a finom gyümölcsökért - kitakarította a fa környékét. Összeszedegette a lehullott, száraz ágakat, elgereblyézte a füvet, megkapálgatta a fa törzse mellett a földet, hogy az eső könnyebben eljusson a gyökerekhez. Szüleinek is megmutatta a tisztást, akik megdicsérték, hogy milyen sokat, milyen ügyesen dolgozott. Azt mondták, ezután egyedül Arcsié lehet a titkos tisztás. Ô pedig minden nap eljött ide játszani. De egyedül nagyon unalmas volt minden.

- Legyél a barátom! - kérte az arra szállópillangót.

- Jó, gyere velem nektárt gyűjtögetni!

- Sajnos azt nem tudok - szomorodott el Arcsi.

- Hát akkor nem lehetek a barátod. Szervusz - és a lepke búcsút intett a szárnyával.

- Szervusz - sóhajtott a kisdinó.
Aztán megszólította a mókusgyereket is.

- Legyél a barátom!

- Jó, gyere velem, fogócskázzunk a faágakon ugrálva!

- Sajnos azt nem tudok.

- Akkor nem lehetek a barátod. Szervusz - intett búcsút bozontos farkával a mókus.
Arcsi felkiáltott a hegyoldalon legelésző hegyikecskének is.

- Legyél a barátom!

- Jó, ugrándozz fel ide a sziklákon!

- Sajnos azt nem tudok!

- Akkor nem tudok a barátod lenni - mekegte sajnálkozva a kiskecske, és tovább ugrándozott. Még csak el sem köszönt, úgy sietett.

A dinógyerek elbúsult. Hol keressen barátot akivel játszhatnak, akinek megmutathatná a titkos tisztását?
Szomorkodva kezdte a fáról leszedegetni az érett gyümölcsöket, hogy kosarában hazavigye, anyut, aput megkínálja.

Már majdnem tele volt a kis kosár, már alig volt a selyemzöld levelek és az aranyos virágok közt érett gyümölcs. A fa tetején, az ágak legvégén ahová nem tudott felmászni, volt még egy kevés finomság. Nyújtózkodott, ágaskodott, de bizony nem érte el. Elgondolkozva ült le a fa alá a kosárka mellé. Egy létráról biztosan elérném - gondolta -, de a házunk messze van, a létra pedig nagyon nehéz.

Ahogy így tépelődött, gondolkozott, egy kedves hangot hallott a feje fölül.

- Miért lógatod az orrod, kispajtás?

- Mert nem érem el az ágak végén a gyümölcsöket - kiáltotta Arcsi a lombok felé, mert onnan hallotta a hangot.

- Várj csak, segítek - érkezett a válasz és hamarosan leszállt a titkos tisztásra egy repülő-dinoszaurusz gyerek, kezében az édes terméssel.

Arcsi úgy elámult, hogy megszólalni is elfelejtett. A kis repülődinó ránevetett:
- Na mi van, nem láttál még dinót? A nevem Teri és barátot keresek. Lennél a barátom?

- Naná, hogy lennék! Engem Arcsinak hívnak és ez az én titkos tisztásom, de mától fogva a tiéd is.

Ettől kezdve a két dinógyerek, Arcsi és Teri, együtt fogócskáztak, bújócskáztak, együtt másztak fára, fürödtek a folyóban, közösen tartották rendben a tisztást, együtt szüretelték az érett gyümölcsöket. A finom gyümölcslakomára mindig meghívták a lepkét, a mókust és a hegyikecskét is.
Arcsi és Teri a legjobb barátok lettek.

Arcsi és Teri találkozása az idegennel

A két jó barát egyik nap éppen homokvárat épített a folyó partján, amikor Arcsi felnézett és a két égen egy szürke felhőt pillantott meg. A felhőpamacs a Kék-hegyek egyik csúcsa felett lebegett. Arcsi megmutatta Terinek is és úgy találták, mulatságos látvány: mintha a hegycsúcs sipkát húzott volna a fejére.
Másnap is látták a szürke felhőt, ugyanott, ahol előző nap. A kis felhő ott volt harmadnap, negyednap is. Nem is figyelték már, nem volt érdekes: mindig ugyanott volt és ugyanolyan volt, mint előtte.
Jó pár nap múlva még mindig ott volt, amikor a két dinó szüretelni indult.
A titkos tisztáson megértek a gyümölcsök. Kora reggel indultak, vidáman, fürgén dolgoztak a kis dinók. Egyszerre csak csörtetést hallottak. Éppen olyat, mintha egy eltévedt medvebocs csatangolna az erdőn.
A fák közül azonban egy ember lépett ki támolyogva. Arcsi és Teri illemtudóan köszöntötték:

- Jó napot kívánok! Segíthetünk valamiben?
Az ember nem válaszolt mindjárt. Nehézkesen leült, fáradtan lihegett.

- Andor vagyok. A Kék-hegyekből jöttem, az emberek falujából. Segítséget keresek, mert nagy bajban vagyunk ki, emberek.

- Én Arcsi vagyok, ő a barátom Teri. Kérem, mondja el, mi történt a faluban.

- Mindenki megbetegedett. Nem is olyan régen még boldogok, vidámak, egészségesek voltunk. Sokat nevettünk, táncoltunk, énekeltünk, sportversenyeket rendeztünk. Szemünk csillogott, arcunk piroslott. De most nézzetek rám!

A kis dinók alaposan megnézték. Szeme könnyezett, beesett volt sötét karikákkal, arca sápadt. A levegőt kapkodva, nehezen vette, sűrűn felköhögött. Szomorúan nézett Arcsiékra.

- De hát mi történt, mitől lett egyszerre mindenki beteg? - tudakolta Teri.

- A füsttől. Nemrég érkezett hozzánk Simon Varázsló. A hegyet, a mi szép fenyőillatú hegyünket gonosz Füstölgő-heggyé varázsolta. A csípős füst beborítja a falut. Mindez azonban nem elég. Simon azzal fenyeget minket, hogy a Füstölgő elnyeli a falut, ha az emberek nem füstölnek ugyanúgy, mint ő. A Varázsló füstölgő rudacskákat tett a szájába és valóban, miután megszívta, az ő szájából-orrából is füst gomolygott. Ez a rudacska a cigaretta. A falubelieknek is ezt kell szívniuk, hogy a hegy meg ne haragudjon, el ne nyeljen minket. De a cigarettától egyre rosszabbul vagyunk - fejezte be a történetét Andor, a messziről jött vándor.

A barátok egymásra néztek. Ez bizony komoly feladat, de hogyan fogjanak hozzá?
Először is Andoron segítettek. Friss forrásvízzel, édes gyümölccsel kínálták. Andor a víztől, gyümölcstől erőre kapott. Felállt, mélyeket lélegzett a friss levegőből. Arca kipirosodott, elmosolyodott.

- Milyen jó ez a levegő! Milyen tiszta!

Csillogó szemmel járt-kelt a tisztáson, majd vidám dalra fakadt és szaporán szedve a lábait, fürge táncba kezdett.
Éneke olyan víg, tánca olyan magával ragadó volt, hogy a két jó barát nevetve csatlakozott hozzá, közösen ropták a táncot, míg csak meg nem unták. Aztán letelepedtek, gyümölcsöt eszegettek.

- De jó is lenne, ha a faluban is meggyógyulna mindenki! Kérlek, gyertek el velem, gyógyítsátok meg a többieket is!

- Biztosan meggyógyulnak ők is, ha abbahagyják a füstölést - mondta Arcsi dinó.

- De ott a gonosz Füstölgő-hegy és a gonosz Füstölő Varázsló meg a tanítványai. Gyertek velem, segítsetek!

- Nagyon szívesen - mondták a dinógyerekek és új ismerősüket közrefogva elindultak a Füstölgő-hegy felé.

A falubeliek meggyógyítása

Andor, Arcsi és Teri szaporán lépkedtek a hegyoldal ösvényén, hogy segítsenek a beteg falusiakon. Andor gyakran meg-megállt, hogy mélyeket lélegezzen a friss erdei levegőből. Nemrég még beteg volt, alig tudott ugyanezen az ösvényen levánszorogni. Kicsit most is lassabban haladt, mint új barátai. A kis dinók azonban nem hagyták el, figyeltek rá.

Aztán megérkeztek a falu határához. A szél itt már nem az erdő friss illatát hozta, hanem erős, kellemetlen füstszagot. A faluba beérve sajnálkozva látták, hogy is élnek ebben a füstben az emberek. Sokuknál látták a füstölgő rudacskát, a cigarettát. Látták, hogy megszívták az egyik végét, ettől felparázslott a másik vége és büdös füstöt eregetve hamuvá vált. Az emberek szájából, orrából is ez a füst jött ki, miközben kétrét görnyedve köhögtek, majd levegőért kapkodtak és újból megszívták a cigarettát.

Embergyerekek játszottak a füstben, de olyan erőtlenek, sápadtak voltak, hogy csupa szomorúság volt rájuk nézni, hallani, ahogy ők is köhögnek.
A két dinógyerek azt sem tudta, hova nézzen, kinek segítsen először. Andor a falu közepére vezette őket. Itt élt a falu vezetője, a fehér hajú, nagy bajúszú Kündü bácsi. Az ő kezében is cigaretta parázslott és büdösítette a levegőt.

- Isten hozott itthon Andor, szervusztok kedves idegenek. Hogy hogy ilyen piros az arcotok, mi az oka, hogy nem köhögtök, és ilyen egészségesek vagytok - csodálkozott a falu vezetője.
A három megszólított tisztelettel fogadta a köszöntést. A dinók bemutatkozásul a kezüket nyújtották.

- Arcsi vagyok.

- Az én nevem Teri.

- Ôk az én barátaim, Kündü bátyám - mondta Andor. - Ôk voltak, akik engem meggyógyítottak. Most eljöttek, hogy segítsenek a többieken.

- No és mi az a gyógyító csodaszer, ami segíthet rajtunk?

- Egyszerű a recept, urambátyám. Gyümölcs, friss víz, friss levegőés semmi füst. Gyorsan erőre kap mindenki, aki leteszi a cigarettát, egészséges ételeket, zöldséget, gyümölcsöt eszik, friss vizet iszik, friss levegőn sétál, kirándul, tornázik, szaladgál.

- Csakugyan ennyi lenne az egész, Andor öcsém?

- Ennyi.

- És Simon, a Füstölő Varázsló? A Füstölgő-hegy bosszúja?

- De hát ti vagytok többen - kotyogott közbe Arcsi - mondjátok meg annak a Füstülő Varázslónak, hogy varázsolja vissza békés heggyé a gonosz Füstölgőt.

- Majd meglátjuk - bólintott Kündü bácsi -, ha a ti receptetekre meggyógyul a falu, hát majd beszélünk Simon Varázslóval meg az inasaival. Na, hol az a gyümölcs?
Andor egy szép piros almát gyújtott át neki, amibe rögtön bele is harapott.
Aztán elfintorította az arcát.

- Fúj, hiszen ez keserű! Minden étel ilyen, mióta a Füstölgő-hegy sanyargat minket.

- Nem az étel keserű, hanem a cigaretta füstje. Az keserít meg minden falatot, hogy enni se legyen kedvünk. Ne vegyél többé a szádba cigarettát, meglátod mennyivel finomabb lesz minden!

- Igazad van Andor öcsém! - kiáltott fel néhány harapás után Kündü bácsi - Szinte el is felejtettem, milyen finom az alma íze. Nem is fogom többé cigarettafüsttel keseríteni a számat, mikor ez sokkal zamatosabb. Emberek! Dobjátok el ti is a cigarettákat, kóstoljatok almát, körtét, narancsot és ti is meggyógyultok!

Az emberek pedig eldobták a cigarettákat, jól el is taposták, hogy fel ne gyulladjon semmi. Friss vízzel öblítették le az ízét, majd a gyümölcsökért nyúltak. Az erdő felől fújó szellő pedig kiseperte a faluból a cigaretták füstjét. A falubeliek pirosodó arccal lélegezték be üde illatát. Később felüdülve vidám nótába, táncba kezdtek boldogan. Arcsi és Teri velük együtt örült, ünnepelt.

Találkozás Simon Varázslóval

A víg ünnepet egyszerre megzavarta valami: a szél. A hegycsúcs felől csípős füstfelleget terített a falura. Köhögni kezdtek az emberek, a gyerekek, Kündü bácsi, Andor, Arcsi és Teri is.

Ez így nem mehet tovább - döntött Kündü bácsi, a falu vezetője és így szólt:
- Ez mind Simon műve, az ő gonosz varázslata. Menjünk, mondjuk meg neki, hogy az a kívánságunk, hagyja abba a gonoszkodást, varázsolja vissza a régi, kedves hegyünket! Gyerünk!

Az emberek egymásra néztek, senki sem akart elsőként elindulni. Féltek Simon varázserejétől. Arcsi és Teri azonban bátran az élre álltak és utánuk az egész falu népe megindult fel a Füstölgő csúcsára, a gonosz varázsló házához.

Odafentről látták a sok mérges embert Simon és tanítványai. A tanítványok megijedtek a sokaságtól és otthagyva a varázsló-tanító mesterüket, ahányan voltak, annyifelé szaladtak. Tán még most is futnak.
Iszkolt volna Simon is, de nem tudott. Zihált, fulladozott, egész testét rázta a köhögés. Legyengült lábai csak botladoztak.
Megállt hát és szembefordult a közelgő tömeggel. Kezeit felemelte, varázsköröket rajzolt a levegőbe. Az emberek megtorpantak. Vajon most nyeli el őket a hegy?
Ezt azonban Teri nem akarta megvárni. Szárnyait kitárta, felemelkedett a levegőbe és lecsapott a Füstölő Varázslóra. Jó erősen megmarkolta és elrepült vele. A magasból visszakiáltott Arcsinak:

- A titkos tisztásra viszem a varázslót!

Csodálkozva néztek utána az emberek, örültek, hogy a bátor Teri megmentette őket a gonosz bűbájtól.
Arcsi, Andor és Kündü bácsi gyalogosan siettek Teri után. Arcsi mutatta az utat.
A tisztáson Simon Varázsló egyáltalán nem volt félelmetes, inkább betegnek és ijedtnek látszott. Szólni sem mert még akkor sem, mikor elvették tőle a cigarettákat. Arcsi csodálkozott is.

- Varázsló, miért nem véded meg magad? Miért nem varázsolsz?

Simon csak ült, szomorúan ingatta a fejét.
- Nem tudok varázsolni! Még egy incifinci egeret, még egy szúnyogcsípést sem.

- Hogy hogy öcsém? - ámult Kündü bácsi - Hiszen a messzi varázslóiskolában tanultál!

- Dehogy tanultam, dehogyis tanultam! Csak csavarogtam, lófráltam. Csak egyet tanultam meg: cigarettázni, hogy nagyobbnak lássanak a többiek.

- No de a hegy! A hegyet te varázsoltad el! Akkor az hogyan sikerülhetett? - ámult Andor.

- Teljesen véletlenül. Sajnos vissza nem tudtam változtatni és nagyon izgultam, hogy megbüntettek. Sokat cigarettáztam, hogy nyugodtabbnak látsszak és kitaláltam azt a mesét róla.

- Szóval a hegy nem is akart elnyelni senkit? Csak a te oktondiságod miatt kellett mindenkinek szenvedni a füsttől? - nézett rosszallóan Arcsi.

- És ezért betegedtél meg te magad is - bólogatott Teri.

- Hát igen - sóhajtott Simon - eleinte azért dohányoztam, mert nagyon izgultam, féltem, rájöttök a turpisságra. Aztán jöttek néhányan, akik a tanítványaim akartak lenni. Akkor azért cigarettáztam, hogy nagynak lássanak. Meg aztán nem is volt mit csinálnom. Unatkoztam, hát rágyújtottam.

- Ez nem maradhat így - mondta Kündü bácsi -, segítünk neked leszokni és kérlek te is segíts rajtunk.

- Igen, igen, segítünk leszokni erről a buta szokásról - lelkesedett Arcsi. - Míg meg nem gyógyulsz, itt laksz a titkos tisztáson. Megmutatjuk, merre van a forrás, hol találsz gyümölcsöket. Minden nap meglátogatunk, sétálunk, sportolunk veled!

- És én mit tudnék segíteni? Sajnos a hegyet nem tudom elvarázsolni. Nem tudok varázsolni - szomorodott el Simon.

- Akkor most megtanulsz. Legalább nem unatkozol - dörrent rá a megszeppent ál-varázslóra Kündü bácsi. - Ide hozom a varázslóiskolai könyveidet, hogy tanulj.

Ettől kezdve Simon a tisztáson élt, egyre erősödött, arca kipirult, szeme ragyogott, megtanult nevetni. Megszerette az embereket és a dinókat, akik nem hagyták, hogy beteg maradjon. Közben szorgalmasan tanult.
És eljött a reggel, amikor Arcsi és Teri a titkos tisztás felé sétálva látták, hogy eltűnt a Füstölgő csúf felhősipkája. Szaladtak Simonhoz, aki örömében ugrált, nevetett, táncolt a tisztáson.

- Sikerült! Sikerült! Tudok varázsolni!

Hármasban szaladtak fel a faluba, onnan a falu minden lakójával együtt futottak a csúcsra.
Ám a csúcs eltűnt. Nem füstölgött tovább. A helyén kristálytiszta tó hullámzott szelíden, partján aranysárga, puha homokföveny, a vízben szivárvány színű halak cikáztak, a vízen tarka vadkacsák, hófehér hattyúk úsztak. A levegőben madarak énekeltek.

A gyerekek nyomban fürödni indultak, az emberek nevettek, táncoltak a parton és azt kiabálták:
- Éljen Simon mágus, a mi kedves varázslónk!

Simon csak szerényen mosolygott és elhatározta, hogy sok szép varázslatot fog még megtanulni.
S ezután a hegyen az emberek, a Szaurusz-völgyben a dinók békében, egészségben, füst nélkül éltek.

Sajnos úgy látom, hogy a szerteszét futott tanítványok nálunk is jártak és sok embert megtanítottak dohányozni.
De mi már tudjuk, hogy ettől ők nem lesznek sem nagyobbak, sem okosabbak, sem bátrabbak. Csak betegebbek.