« előző mese|következő mese »

Mesék

Papp Zsófia:
Harmónia falva és a Fekete herceg


Harmónia falva és a Fekete herceg
Egyszer régen, nagyon régen, a Nyugalom völgyében éltek Harmónia falva lakói. A falut hatalmas, zöldellő erdő vette körül, főutcáján pedig tisztavizű patak csörgedezett. A levegő is tiszta volt, nem is akadt sok munkája Gyógyító Tihamérnak, a falu orvosának, egy-két foghúzástól eltekintve.

Egyszer azonban váratlan dolog történt. Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. A madarak csiviteltek, az emberek vidáman láttak neki a napi teendőiknek.

Hirtelen azonban lódobogásra lettek figyelmesek. Egy fekete hintó állt meg a falu közepén és egy apró termetű, igen furcsa, díszes öltözetű ember szállt ki belőle.

- Üdv mindenkinek, a nevem Piperkőc, Fekete Ferdinánd herceg legkiválóbb szolgája.

- Ki az a Fekete Ferdinánd? - kérdezte Pirinyó, az apró termetű kukta.

- Ti nem tudjátok ki ő? ő a legbátrabb, leghatalmasabb uralkodó, aki valaha is ezen a környéken járt.

- És minek köszönhetjük megtisztelő látogatásod? - tudakozódott Sokatlátott Elemér a falu bölcse.

- Mint már említettem Ferdinánd herceg igen hatalmas úr, így gondolom megtiszteltetés számotokra, hogy ezen túl a ti feladatotok lesz, hogy fenséges urunkat ellássátok mindennel, amire csak szüksége van. A közeli hegy csúcsán találjátok meg lakhelyét a Fekete kastélyt. Ne késlekedjetek, nyomban lássatok munkához! Töltsétek fel éléskamráit, hordjatok vizet és tűzifát.

A falu lakói egyáltalán nem örültek a hívatlan vendégnek. Heves Henrik a kovács meg is jegyezte: - Jobb lenne, ha odébb állnál...! De Sokatlátott Elemér közbevágott: - Van elég, szívesen adunk mindenből a te fenséges uradnak.

- Rendben! Nos agyő. - S amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan tűnt el az erdő sűrűjében a hintó.
Még ezen a napon összegyűlt Harmónia falva összes lakója az erdei tisztáson. Ott volt Sokatlátott Elemér, Grizelda, a szakácsné, Pirinyó, a kis kukta, Heves Henrik, a kovács, Gyógyító Tihamér, az orvos, Kornyika, az énekesnő, Aranyfürt, a növények és az állatok legkedvesebb barátja, Bátor, a vándor, sőt még Közöny Ödön is megjelent a megbeszélésen, pedig őt aztán semmi sem érdekelte.

A bölcs Elemér szólalt meg először: - Barátaim, bizonyára mindannyian értesültetek már arról a váratlan vendégről, aki a hegy csúcsán lévő eddig elhagyatottan álló kastély új lakója. S azt is tudjátok, hogy nekünk kell őt ellátnunk élelemmel, tüzelővel.

- Hogy hallottuk-e, legszívesebben gombócot csináltam volna, abból a papagáj kinézetű alakból...! - kiáltott dühösen Heves Henrik.

Elemér éppen rendre akarta inteni a kovácsot, Grizelda azonban közbevágott.

- Mi ez a szag?! - és nagyot szippantott a levegőbe - Valami nagyon büdös!

Erre a többiek is szaglászni kezdtek. Végül Bátor, a vándor szólalt meg: Igen, itt valaminek nagyon rossz szaga van! Én is érzem! Én is érzem! - kiáltották a többiek. Csak Közöny Ödön ült némán, egy kis virág szirmait nézegetve.

A falu lakói benéztek minden házba, kutattak, kerestek, de nem lelték a furcsa szag eredetét.
Másnap reggel újra a megszokott friss illat, és a madarak vidám éneke ébresztette Harmónia falva lakóit. Elhatározták, hogy teljesítik Ferdinánd herceg kérését, hiszen kertjeikben annyi gyümölcs, zöldség termett, amellyel akár két herceg éléskamráját is fel lehetett volna tölteni. Mindenki hozzá látott hát a munkához, Grizelda és Pirinyó a konyhában serénykedett, a többiek meg a kertben szorgoskodtak. Közöny Ödön pedig kifeküdt a napra és mélázva figyelte a bárányfelhőket, csak akkor mozdult meg, mikor egy-egy kóbor legyecske megzavarta napi semmittevését.

Hirtelen Grizelda rontott ki a konyhából: - Már megint ez a szag, sőt ez még sokkal rosszabb, mint a tegnapi volt! Egyszerre kapta fel mindenki a fejét. Először kérdően néztek egymásra, de csakhamar ők is megérezték a kellemetlen szagot.

- Ez füst. - jelentette ki határozottan Sokatlátott Elemér - És az erdő felől jön.
Ebben a pillanatban egy rémült őz jelent meg a tisztáson:

- Segítség! Ég az erdő! Gyertek gyorsan!

- Mindenki fogjon vödröt és merjen bele vizet! Vigyázzatok, ki ne lötyögjön! Indulás! - hadarta ellentmondást nem tűrően Elemér.

Szerencsére az ijedség nagyobb volt, mint a valódi veszély. Csupán egy-két fát perzselt meg a tűz, de nagyobb baj is történhetett volna, ha nem érnek oda időben, a vízzel teli vödrökkel a falu lakói.

- Mi okozta a tüzet? - kérdezte a falu bölcse a közelben várakozó őzet.

- Én igazán nem tudom, éppen erre sétáltam, mikor megláttam a lángokat és rögtön rohantam hozzátok.

- Jól tetted, bátor őz vagy. - mondta kedvesen Aranyfürt.

- Nézzétek mit találtam! - kiáltott Bátor, s szétnyitotta a kezét. Tenyerében egy csikket tartott. A többiek döbbenten nézték a "valamit", még sohasem láttak ehhez hasonlót. Ahogy közelebb hajoltak az ismeretlen dologhoz Grizelda förtelmes hangon rikácsolni kezdett: - Már megint az a bűz! Ennek nagyon rossz szaga van, pont olyan, mint amit tegnap éreztünk!

- Itt van még egy! - kiáltotta Pirinyó.

- Én is találtam egyet! - mondta Gyógyító Tihamér, miközben gondterhelten nézegette a kezében lapuló csikket.

- Fújj - húzta fel az orrát az apró termetű kukta - a kezemnek is olyan büdös szaga lett. Mi lesz most velem? - kérdezte rémülten és rohangálni kezdett a fák között. - Jaj, jaj, miért pont velem történik ilyen szörnyűség! Örök életemre büdös maradok! Mindenki csak úgy fog emlegetni, hogy Pirinyó a bűzgolyó! Olyan rossz a szagom, hogy még a görények is befogják az orrukat, ha találkoznak velem!

Talán soha sem hagyta volna abba a rohangálást és a sopánkodást, ha Sokatlátott Elemér rá nem szól: - Senki sem fog csúfolni téged. Egy kis víz és szappan, és máris eltűnik ez a fertelmes szag.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy fürödjek meg? - értetlenkedett Pirinyó - Biztos nincs más megoldás? A bölcs csak ingatta a fejét, mire a kukta hosszas vívódás után elfogadta a javaslatot.

Miközben visszaballagtak a faluba, mindenki azon törte a fejét, mi is lehet az a valami amit találtak. Azt gondolták, hogy mára vége van a meglepetéseknek, de csakhamar rájöttek, hogy tévedtek. Alig fogtak hozzá újra a munkához egy nyulacska ugrált ki az erdő sűrűjéből, remegve: - Segítsetek ég az erdő! Bölcs Elemér irányításával ismét nekiláttak a tűzoltásnak, alig fejezték be, újabb helyre hívták őket. Nem volt egy perc pihenőjük sem, mindig valaki a segítségüket kérte. Volt ahol a bokor gyulladt meg, volt ahol az avar kapott lángra és mindenhol találtak néhányat a bűzölgő valamiből. Volt, ahol még füstölt a csikk, mikor odaértek.

- Szóval ez eregeti ezt a kibírhatatlan füstöt. - jelentette ki Elemér.

- De mitől gyullad meg a száraz levél? - kérdezte Bátor, miközben szemügyre vette a csikket.

- Nézzétek! - kiáltott Pirinyó - Ennek parázslik a vége! Biztos ez okoztak a tüzet!

A többiek egyetértően bólogattak.
Így telt el a következő egypár nap is. Harmónia falva lakói teljesen kimerültek a fáradtságtól, hiszen vagy tüzet oltottak, vagy Fekete Ferdinánd éléskamrájának feltöltésén fáradoztak. A füst pedig egyre kibírhatatlanabb lett.
Mikor összegyűjtöttek annyi élelmet és tűzifát, amely elegendő a vidék leghatalmasabb hercegének - akár egy évig is - felpakoltak mindent egy kocsira, kis csapatot szerveztek és elindultak a Fekete kastély felé. Sokatlátott Elemér Bátort bízta meg a küldöttség vezetésével, hiszen neki mindig helyén volt az esze. Vele tartott Heves Henrik, mivel egy erőskezű kovácsra bármikor szükség lehet a hosszú út során. Kornyika, maga kérte hogy a többiekkel tarthasson, ugyanis a füst kaparta a torkát és féltette az egész erdőt betöltő hangját. Pirinyó sem maradt volna otthon, unta már az állandó rohangálást, a tűzoltást nameg a füst szagot.

Az út kezdetben nagyon unalmas volt. Mindenki magába roskadtan ült a lovas kocsin. A már szinte elviselhetetlen szag mindent belepett. A bokrok és a fák levelei kezdtek megsárgulni. Azonban ahogy fentebb mentek a hegyen, a füst egyre ritkább lett. Ettől mindannyian nagyon vidámak lettek. Kornyika igyekezett ennek hangot adni, és hirtelen énekelni kezdett. Bátor kezéből majdnem kiesett a kantár a fülsüketitő "hangzavar" hallatán.

- Utoljára akkor hallottam ilyen féle hangokat, mikor becsíptem a macska farkát az ajtóval...bár, ha meggondolom, ez mégsem igaz...annak mintha dallama is lett volna. - jegyezte meg Pirinyó, huncut mosollyal a szemében. Egyedül Heves Henrik hallgatta elragadtatva a "művésznő" produkcióját.
Így érkeztek meg a Fekete kastélyhoz. Piperkőc fogadta őket:

- Na végre! Pakoljatok le! Majd Bumburnyák a segítségetekre lesz.
Bumburnyák a szolga is apró termetű volt, akárcsak Piperkőc, de nem volt olyan cifra a ruhája.

- Má' nagyon vártunk benneteket! Gyertek velem. - mondta a szolga.

Nagy kosarakkal felpakolva indultak a kamra felé. Útközben Pirinyó egy kis teremben díszes ládára lett figyelmes. Észrevétlenül lemaradt a többiektől és belopódzott a helységbe. "Talán törökmézet találok, fényesen csillogó kincseket..." - gondolta. Óvatosan felnyitotta a láda fedelét, de sem finomság, sem pedig drágakő nem lapult a ládikó mélyén. Viszont talált egypár olyan "büdös rudat", amilyenek az erdőben is voltak, csak ezek sokkal hosszabbaknak látszottak. Néhányat a zsebébe dugott és mintha misem történt volna a többiek után rohant.
Ahogy lepakolták a szállítmányt már indultak is tovább. Nem is nagyon tartóztatták őket. Piperkőc is csak ennyit kiáltott utánuk, mikor kimentek a kapun:

- Nos, agyő! Majd üzenek, ha valamire szüksége lenne a mi fenséges hercegünknek!

- Én is! - tette hozzá Bumburnyák, Piperkőc rosszalló pillantásától kisérve.

- Milyen otrombán viselkedtek! - szólt Kornyika felháborodottan - Az a beképzelt komornyik, az ostoba szolgájáról nem is beszélve! Még hellyel sem kínáltak...!

- Meg sem köszönték, amit értük tettünk...! - vágott közbe Bátor.

- Pedig azt reméltem, hogy láthatom azt a híres-neves herceget, talán még énekeltem is volna neki valami szépet. - folytatta elgondolkodva Kornyika.

- Az nagyszerű lett volna...biztos élvezte volna a herceg...feltéve, ha van füldugója. - morogta az orra alatt

Pirinyó és cinkosan mosolygott Bátorra. Heves Henrik pedig csendben dúlt-fúlt. Nemcsak Fekete Ferdinándra és a szolgáira volt mérges, de az a gondolat is dühítette, hogy Kornyika éppen nekik akart valami szép dalt előadni. Már éppen ott tartott, hogy szavakba önti mélységes felháborodását, mikor nagyot zökkent a kocsi és hangos reccsenéssel kitörött a bal oldali kerék. Így csak ennyit mondott: - Már csak ez hiányzott!

Mialatt Henrik a kocsi kerekét szerelte - Kornyika buzgó részvételével - Bátor és Pirinyó a közeli erdőben sétáltak. Ahogy egyre beljebb mentek egy kis házikót pillantottak meg. Éppen közelebb akartak lopakodni, hogy megnézzék lakik-e a házban valaki, mikor a bokrok sűrűjéből Bumburnyák - Fekete Ferdinánd együgyű szolgája - lépett ki, egy üres zsákkal a kezében. Így jobbnak látták, ha meglapulnak egy bodza bokor tövében, onnan nézték, mi történik.- Hé Boszi! - kiáltotta Bumburnyák. - Jöjjön má' ki, ha szólintgatom!
Ebben a pillanatban megnyílt a kis házikó ajtaja és egy vénséges vén banya lépett ki rajta.

- Nem túlzott a gazdám, amikó' a külsődről beszélt! - mondta gúnyosan az ostoba szolga.

- Ki a te gazdád gügye? - kérdezte Boszi.

- Hát a Ferdinánd herceg, jöttem a cigerettáért.

- És elhoztad, amit kértem?

- E' hát. - mondta Bumburnyák és nagyot csettintett a kezével, mire egy díszes lovas kocsi gördült a banya háza elé, megrakva gyümölcsökkel.

- De hiszen ez az, amit mi vittünk a hercegnek. - álmélkodott Pirinyó, de Bátor csendre intette.
A banya ugyanis egy kis ládikót hozott ki a házból, amiből olyan "valamiket" pakoltak át Bumburnyák zsákjába, amilyenek az erdőben voltak és amilyeneket Pirinyó a kastélyból elhozott.

- Szóval cigarettának hívják. Ez okozta azt a förtelmes füstöt, ettől sárgultak meg a fák levelei. - jelentette ki Bátor és óvatosan elindultak vissza a kocsijukhoz.

Henrik már elkészült a kerékkel, így folytathatták az útjukat. Alig tettek meg pár métert, megcsapta az orrukat a cigaretta füst. A bűz még elviselhetetlenebbnek tűnt számukra, mint amikor elindultak. A faluban sem volt jobb a helyzet. Úgy nézett ki Harmónia, mint egy nagy kórház. A tisztáson erdei állatok feküdtek bágyadtan, betegen. Gyógyító Tihamér sürgölődött körülöttük.

- Mi történt itt? - kérdezte csodálkozva Bátor.

- A füst az oka, az állatok rosszul lettek és ami azt illeti mi emberek sem érezzük valami jól magunkat. - mondta az orvos, miközben megtörölte a homlokát.

- De hát mi a baj? - érdeklődött tovább Bátor.

- A legtöbben hányingerre, hasfájásra, émelygésre panaszkodnak. Ha nem szűnik meg ez az állandó füst, mindannyian megbetegszünk.

- Tennünk kell valamit! - jelentette ki határozottan Bátor.
Azonnal összegyűltek a falu lakói, legtöbben sápadtak, betegek voltak.

- Megoldást kell találnunk erre az émelyítő füstre, mielőtt mindannyian megbetegszünk. - nyitotta meg a tanácskozást Sokatlátott Elemér – Bátor mondd el, mit tudtál meg.
A vándor töviről-hegyire elmesélte mi történt velük, hogy mit láttak az erdőben, hogy cigarettának hívják azt a valamit, amit találtak, és hogy ez okozza az elviselhetetlen füstöt is.

- Cigaretta? - ámultak el a többiek - Még sohasem hallottunk róla.

- De tulajdonképpen mi ez? - kérdezte Elemér.
Pirinyó ekkor elővette a zsebéből, a Fekete kastélyból elhozott cigarettákat.

- Ez az. - mondta. A többiek kérdőn néztek rá. - A kastélyban találtam. - szólt hetykén a kukta.

- Mire használhatja ezt a herceg? - nézegette a cigarettát Gyógyító Tihamér.

- Biztos megeszi. - jegyezte meg Grizelda.

Á, azt nem hiszem, elég rossz íze van. - jelentette ki Pirinyó határozottan, mire a többiek gyanakvóan mérték végig a kis kuktát - Legalábbis gondolom...

- Sokatlátott Elemér összehúzta a szemöldökét - ami azt jelentette, hogy kezd mérges lenni - Na jó egy kicsit megkóstoltam, fájt is tőle a hasam.

Mielőtt újabb rosszalló pillantást küldhettek volna Pirinyó felé, a falu lakóinak legnagyobb meglepetésére Közöny Ödön szólalt meg:

- Akik dohányoznak a szájukba veszik a cigarettát, meggyújtják és nagyot szívnak belőle. A füst egy része egyenesen a tüdőbe jut, a másik részét pedig kifújják.

- Hát ezt te meg honnan tudod? - nézett kérdőn Elemér Ödönre.

- Valahonnan hallottam már, nem is tudom kitől...nem érdekelt túlzottan. - felelte közönyösen.

- Azt akarod mondani, hogy mi attól a füsttől lettünk rosszul, amit valaki kipöfögött? - kérdezte felháborodottan Grizelda.

- Attól bizony, azt a füstöt, amit valaki kifújt, mi belélegezzük.- mondta Ödön és elmélázva játszani kezdett a kabátja gombjával, ami azt jelentette, hogy nem akar tovább részt venni a beszélgetésben.

- Elég felelőtlen az, aki ilyet tesz. - pityeredett el Aranyfürt - Nem gondol arra a herceg, hogy ezzel nekünk és az erdő állatainak is árt, nem beszélve a növényekről.

- Talán nem tudja. - szólt elgondolkodva Sokatlátott Elemér.

- Akkor mondjuk meg neki! - javasolta lelkesen Pirinyó.

Mivel jobb ötlete senkinek sem volt elhatározták, hogy felkeresik Fekete Ferdinándot Bátor, Henrik és Pirinyó indultak útnak, mivel ők már ismerték a járást és mert a többiek nem érezték magukat túl jól. Grizelda belázasodott, a többieknek pedig hányingerük volt, Kornyika pedig teljesen berekedt a cigaretta füsttől. A kis csapathoz csatlakozott még Sokatlátott Elemér is, hátha szükség lesz bölcs tanácsaira.

Azt remélték, hogy a hegyen majd ismét friss levegőhöz juthatnak, de csalódniuk kellett a füst belepte a Fekete kastélyt is.

- Mit fogunk mondani a hatalmas Ferdinánd hercegnek? - kérdezte Pirinyó, mikor a kastély kapujához értek. Sokatlátott Elemér gondterhelten megkaparta a feje búbját és így szólt:

- Talán elmondhatnánk neki, milyen káros ez a cigaretta...

- És felhívhatnánk a figyelmét arra is, hogy jobb lenne, ha inkább megenné azt a sok friss gyümölcsöt és zöldséget, amit neki hoztunk, hiszen teli van vitaminnal, ahelyett, hogy cigarettát vesz belőle. - vágott közbe Bátor izgatottan.

- ...és mennyivel jobb a tiszta levegőt szívni, mint ezt a bűzölgő füstöt. - tette hozzá Elemér.

- És ki fogja mindezt elmondani neki? - érdeklődött tovább Pirinyó.

- Majd én elmagyarázom neki! - mondta bőszen Heves Henrik, miközben öklével a levegőbe csapott. Óvatosan nyitották meg a kaput. A kastélyban néma csönd uralkodott, egy teremtű lelket sem láttak, csupán a füst gomolygott a folyosón mit sem törődve a hívatlan vendégekkel. Sokáig bolyongtak, mire egy díszesen faragott ajtóhoz értek. Az ajtó mögül ismerős hang szűrődött ki:

- Má' éppen üzenni akartunk magáért.

- Jövök én magamtól is gügye, és hoztam magammal egy ládányi cigarettát is. De ennek ára van. - mondta egy rekedt hang.

- Mi kellene má' megint? - kérdezte valaki gúnyosan.

- Még több gyümölcsöt akarok.

- Nos azt hiszem - mondta egy újabb hang - megoldható a dolog. Azok az ostoba falusiak Ferdinánd herceg minden parancsát teljesítik. Most pedig menj, agyő!

Heves Henrik rettenetesen felháborodott a hallottaktól. Mit sem törődve Elemér csitításával berontott a terembe. A bevágódó ajtó éppen képen vágta a kifelé csoszogó Boszit, aki ettől a földre huppant, majd fertelmes óbégatásba kezdett. A többiek pedig riadtan meredtek a felbőszült kovácsra.

- Melyikőtök nevezett bennünket ostobának? - kérdezte mérgesen Henrik.
Bumburnyák rögtön rámutatott Piperkőcre, mire a komornyik zavartan elmosolyodott, de mielőtt megszólalhatott volna, valaki csúnyán köhögni kezdett a szomszéd szobában.

- Ki köhög? - kérdezte Bátor.

- Fekete Ferdinánd herceg. Pár nap óta elég rosszul érzi magát. - válaszolt Piperkőc és igyekezett minél távolabb kerülni Henriktől.

- Ez is a cigarettától lehet. - mondta elgondolkodva Bátor.

- Ugyan már! - vágott közbe Boszi - mit kell egy kis megfázásból ekkora ügyet csinálni?

- Láthatnánk a herceget? - szólt halkan Elemér - Talán segíthetnénk rajta.
Piperkőc rövid gondolkodás után éppen azon volt, hogy elutasítsa a kérést, de tekintete találkozott a még mindig mérges Henrik pillantásával. Így bekísérte a látogatókat Fekete Ferdinánd szobájába. Izgatottan léptek be a herceg lakosztályába, hiszen még egyikük sem találkozott ilyen nagyúrral. A kastély ura azonban egyáltalán nem volt olyan félelmetes, egy nagy ágyon feküdt és még mindig köhögött.

- Elég rosszul néz ki. - súgta oda Pirinyó Bátornak - Fújj, milyen sárgák a fogai és mintha a bőre is olyan sárgás színű lenne. Legutóbb akkor láttam ilyen rondát, mikor Grizelda egyik reggel az esti pakolásában jelent meg.

- Ki az? - kérdezte Ferdinánd bágyadtan. A látogatók egymásra néztek, végül Elemér szólalt meg csendesen:

- Harmónia falvából jöttünk, a falut belepte a cigaretta füst, az emberek és az állatok megbetegedtek tőle, de ahogy elnézem, te is elég rosszul vagy.

- Tényleg nem érzem magam túl jól. - válaszolt rekedten a herceg - Csak tudnám, mitől van.

- A cigarettától. - jelentette ki határozottan Bátor.

- Azt hiszem, igazad lehet. - mondta elgondolkodva Ferdinánd - Az a banya becsapott engem, azt mondta, hogy jól érzem majd magam, ha cigarettát szívok. De én egyre rosszabbul lettem. Megpróbáltam leszokni a dohányzásról, de nem sikerült, már annyira hozzászoktam. A régi otthonomból is a cigarettázás miatt kellett elmennem, az emberek elneveztek Fekete hercegnek és elüldöztek a füst miatt, csak két hű szolgám tartott velem. - nézett hálásan a herceg Piperkőcre és Bumburnyákra. - Ti is azért jöttetek, hogy elküldjetek innen?
Hosszú hallgatás után Bátor így szólt:

- Talán velünk jöhetnél Harmóniába, majd mi segítünk neked leszokni a cigarettáról.

- Segítenétek? - csillant fel a szeme a hercegnek - Én igazán örülnék neki.
A többieknek is tetszett az ötlet, így gyorsan összepakoltak és elindultak a falu felé. Míg ők beszélgettek a boszi megszökött. Elhatározták hát, hogy útközben meglátogatják.

Óvatosan belopództak a kis házikóba. Boszi éppen egy fura szerkezettel bajlódott. A masina egy hordóhoz hasonlított. Egyik oldalán kis rés volt, másik oldalára pedig egy bot volt odaerősítve. A boszorkány beleöntött egy kosár almát a "hordóba", majd a botot elkezdte körbe-körbe tekerni, közben pedig varázsszavakat mormogott az orra alatt. Erre a résen keresztül valamilyen lé kezdett csurogni egy kis kádba. Ezt látva Boszi mérgesen toppantott: - Mit csinálok rosszul?! Ennek aranyat kellene ontania e helyett a lötty helyett. Így sohasem gazdagodom meg, elfogyott az összes gyümölcs, hogy fogom rávenni azokat az ostobákat, hogy hozzanak nekem!

- Ostobák! - kiáltott magából kikelve Heves Henrik - Bennünket neveztél te ostobának?!
Boszi ijedtében ki akart rohanni a hátsó ajtón, Pirinyó utána vetette magát. A banya már a kilincs után nyúlt, mikor az ajtó kivágódott és éppen az arcába csapódott, mire hanyatt vágódott és belelökte Pirinyót a kis kádban lévő almalébe.

- Ez finom! - örvendezett a kukta és nagyot kortyolt a friss nedűből.
A banya pedig a sajgó orrát simogatta. - Jaj, jaj szegény orrom. - rimánkodott.

- Görbébb má' nem lesz. - jegyezte meg vihogva Bumburnyák.
A boszorkány elmondta, hogy ő akart a világ leggazdagabb banyája lenni, ezért árulta a bűzös cigarettát. Az emberek vagyonokat adtak néhány szál cigiért, Ferdinándtól azért kért gyümölcsöket, mert a varázskönyv szerint az ármányos masinával arannyá lehet változtatni azokat.

- Ez minden aranynál többet ér. - nyalta meg a szája szélét Pirinyó, miközben kikászálódott a kádból. - Gyertek kóstoljátok meg!

Sorban megízlelték a frissen préselt levet, mindannyian el voltak tőle ragadtatva. De míg ők iszogattak Boszi kilopakodott a házból. Nem is látták soha többet ezen a vidéken.

Sötétedett már mire visszaértek Harmóniába. A falusiak örömmel fogadták a fáradt vándorokat és szívesen látták a vendégeket is. Másnap reggel Elemér elmesélte mindenkinek, hogy mi történt, mi okozta a füstöt, Pirinyó pedig bemutatta a Banyától zsákmányolt masinát, a falusiak nagy örömére. A füst közben egyre ritkább lett, majd a felélénkülő északi szél teljesen megtisztította a levegőt.

Megkönnyebbülve lélegzett fel mindenki. A beteg állatok és emberek hamar meggyógyultak, a fák lombjai és a bokrok levelei kizöldültek. A legnehezebb Ferdinándnak volt. A falusiak elhatározták, hogy mindig lekötik a herceg figyelmét valamivel, hogy ideje se legyen a cigarettára gondolni.

Bátorral bejárták az erdőt, Pirinyóval gyümölcsöket préseltek, Aranyfürt megmutatta neki, hogyan kell elültetni a palántákat. Ahogy valamivel végzett, rögtön felhangzott: - "Ferdinánd, gyere segíts nekem!", vagy "Ferdinánd játszunk valamit!"

Eleinte sokat sóhajtozott a herceg, folyton a cigire gondolt, a madarak vidám éneke, a levegő friss illata azonban hamarosan elfeledtette vele, hogy valaha is dohányzott. A sok mozgástól és a helyes táplálkozástól az egészsége is helyre állt. Nagyon hálás volt ezért Harmónia falva lakóinak, s egy nap így szólt:

- Barátaim! Köszönöm, amit értem tettetek. Hálából fogadjatok el egy jó tanácsot: ne gyújtsatok rá egy cigarettára sem. Éljetek mindig ilyen egészségesen! Ha valaki cigivel kínál benneteket, gondoljatok rám és ne fogadjátok el semmiképpen.

- Ezt a tanácsot megfogadjuk, ahogy te kinéztél...azok a sárga fogak... - mondta Pirinyó huncut mosollyal.
Ettől kezdve nem zavarta meg semmi Harmónia falva lakóinak életét. Ferdinánd is a faluban maradt Piperkőccel és Bumburnyákkal együtt. Boldogan éltek tovább békességben s még ma is élnek, ha meg nem haltak.